62:5 Akik halogatták az Úr napjára való felkészülést, azok sem a nyomorúság ideje alatt, sem egyéb elkövetkező időben nem tudják bepótolni. Az igazak nem szűnnek meg kitartó esedezéssel, a haláltusa kiáltásával szabadulásért könyörögni. Semmilyen konkrét bűnükre nem tudnak visszaemlékezni, ám életükben kevés jót találnak. Bűneik előttük mentek az ítéletre, és nevük mellé a "megbocsátott" szót írták. Bűneik a feledés tengerébe merültek, nem marad emlékezetük. A biztos pusztulás fenyegeti őket, és mint Jákób mégsem hagyják hitük erejét csökkenni, csak mert imájukra nem érkezik azonnal válasz. Még amikor az éhség nyilallásait kell elviselniük, a fohászkodást akkor sem hagyják abba. Megkapaszkodnak Isten erejében, ahogy Jákób is megragadta az angyalt; és lelkükben ezt mondják: "Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet." (1Móz 32:26)