Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Bizonysagtetelek A Lelkeszeknek

Bizonysagtetelek A Lelkeszeknek 5:22


5:22 Noha az egyház bajokkal küzd, s küzdeni fog egészen a világ végéig, mégis ezekben az utolsó napokban az egyház a világ világossága, mert a világot beszennyezte, és erkölcsében megrontotta a bűn. Az egyház, erőtlenségében és fogyatékosságában, noha feddésre intésre és tanácsra szorul, mégis az egyedüli célpont a földön. Krisztus legfőbb gondviselésének részese. A világ műhely, amelyben emberek és mennyei lények együttműködnek, ahol Jézus kegyelme és isteni irgalma által emberek szívén kísérletezik. Angyalok csodálkozva szemlélik emberek jellemének átalakulását, akik életüket Istennek szentelik. Örömüket énekekben fejezik ki, s elragadtatottan dicsőítik Istent és a Bárányt. Látják, hogy akik természet szerint a harag gyermekei, megtérnek, Krisztus munkatársaivá válnak, s Lelkeket nyernek meg Istennek. Látják, hogy akik a sötétségben senyvedtek, a világ világosságává válnak, hogy világítsanak e gonosz és romlott nemzetség erkölcsi éjszakája közepette. Látják, hogy előkészülnek Urukkal való együttszenvedésre, hogy azután Vele együtt részesei lehessenek dicsőségének a mennyei országában.