26:32 A legnagyobb szerencsétlenség, az álistennek, bálványnak imádata. Az él a legnyomorultabb sötétségben, aki letévedt a mennybe vezető útról. Megszállottnak látszik, mert istene, álisten. A földnek ilyen emberi, testies, elbukott, romlott lényei felé irányuló imádatot a helyes mederbe, Isten felé terelni, akit az imádat megillet, szinte reménytelen feladatnak látszik. Napjainkban állandóan megismétlődik Belsazár lakomája és Belsazár bálványimádata. Sőt Belsazár bűne ismétlődik, ha a szív, amelyre Isten tart igényt, hogy tiszta és szent odaadással Neki adjuk, elfordul Tőle, hogy embert imádjon. Az ajkak pedig dicséretet, imádatot zengenek, amely egyedül a mennyek Urát, és Istenét illeti. Ha a szeretet, ahelyett, hogy Isten felé irányulna, földi célokra összpontosul, asszonyra vagy férfire, vagy földi dologra, ha az érzékeket és a szeretetet magához láncoló lény kiszorítja Istent, ha az ünnepélyesen Istennek szentelt képességeket emberre pazaroljuk, bűnökkel szennyezett emberre. Férfiak és nők, akik egykor Isten képmását hordták, de engedetlenség és bűn következtében elvesztek, azokat Isten helyreállíthatja azáltal, ha isteni természet részesévé válnak. Kikerülvén a romlottságot, mely a kívánságban van e világon. Ám ha férfiak és nők, istenadta képességeiket szentségtelen célokra használják fel, hogy szenvedélyeiket kielégítsék, Istenre szégyent hoznak, ők maguk pedig elvesznek.