8:18 Idézem a szövegkörnyezetet is, hogy a kifejezések teljesen érthetőek legyenek: "Mialatt a családi oltárnál imádkoztunk, Isten Szentlelke kiáradt reám és elragadtattam messze, e sötét világ fölé. Kerestem a földön maradt Jézust váró népet, de nem találtam. Egy hang szólt hozzám: ‚Tekints ismét abba az irányba, de nézz egy kissé feljebb!' Ismét arrafelé tekintettem és most egy keskeny, egyenes ösvényt pillantottam meg, amely magasan a világ felett emelkedett. Ezen zarándokoltak a Jézust várók a szent város felé, amely az ösvény túlsó végén volt. Mögöttük, az út kezdetén fényes világosság volt látható, amely az angyal kijelentése szerint ‚az éjféli kiáltás' volt. Ez a világosság beragyogta az egész ösvényt és szövétnekül szolgált, hogy útközben meg ne botoljanak. Jézus maga haladt népe élén és vezette őket, s mindaddig, amíg szemüket Őrá irányították, biztonságban voltak. Egyesek csakhamar elcsüggedtek. Ezek azt mondták, hogy a város nagyon messze van, pedig ők azt hitték, hogy sokkal hamarabb odaérnek. Jézus úgy bátorította őket, hogy jobbját felemelte, s belőle fényesség áradt a Jézust váró hívőkre. Erre mindnyájan így kiáltottak: ‚Halleluja!' Voltak azonban olyanok is, akik könnyelműen megvetették ezt a világosságot és azt mondták, hogy nem Isten vezette ki őket ilyen messzire. Ezek mögött kialudt a világosság s lábaik sötétségben botorkáltak; megtántorodtak, elveszítették Jézust szemük elől s alázuhantak az ösvényről az alattuk elterülő sötét, gonosz világba" (Első látomásom című fejezet).