Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Szemelvenyek Irasaibol I

Szemelvenyek Irasaibol I, 66


66:1 63. Krisztus és a tantételek - A felbecsülhetetlen gyöngyszem

66:2 "Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16). Jézus Krisztus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Krisztus igazsága, mint egy színtiszta fehér gyöngy, hiba, folt és bűn nélkül való. Ez az igazság a mienk lehet. A megváltás véren vásárolt, felbecsülhetetlen értékű kincse értékes igazgyöngy, mely kutatható és meg is található. Akik igazán megtalálják azt, mindenüket eladják, hogy megvásárolhassák. Bizonyságát adják annak, hogy egyek Krisztussal, mint ahogy Ő egy az Atyával. A példázatbeli kereskedő mindenét eladta, hogy egyetlen nagy értékű gyöngy birtokába jusson. Ez csodálatosan szemlélteti azokat az embereket, akik olyan nagyra értékelik az igazságot, hogy mindenüket eladják, csakhogy megszerezhessék maguknak. Hit által megragadják Isten egyszülött Fiának értük hozott áldozatát.

66:3 Vannak, akik ugyan kutatnak, szüntelen kutatnak a szépséges gyöngy után, de helytelen szokásaikról nem mondanak le teljesen. Nem halnak meg énjüknek, hogy Krisztus élhessen bennük, s így nem találják a drágagyöngyöt. Nem győztek a szentségtelen célkitűzések, a világi vágyak szeretete fölött. Nem emelik fel a keresztet, hogy Krisztust kövessék az önmegtagadás és önfeláldozás ösvényén. Soha nem tapasztalták meg a lélek békéjét és kiegyensúlyozottságát, mivel teljes átadás nélkül nincs pihenés és öröm. Majdnem keresztények, de nem egészen azok. Közel vannak a mennyhez, de nem lépnek be annak kapuin. Majdnem, de nem teljesen részesülni a megváltásban annyit jelent, mint nem majdnem, hanem teljesen elveszni.

66:4 A naponkénti odaszentelődés Istenhez békességet és nyugalmat eredményez. A kereskedő mindenét eladta a drágagyöngyért. A megváltást keresők békességet és nyugalmat találnak az Úrban, ha szembeszállnak az elbukással és ellankadással. Krisztus saját igazságosságába öltözteti őket. Tiszta szívet és megújult elmét ad nekik. Ezek az áldások Isten Fiának életébe kerültek. Isten mindazoknak ingyen kínálja az áldásokat, akikért Krisztus az áldozatot hozta. De hogyan bánnak sokan a felajánlott ajándékkal? - Elfordulnak, és inkább az élet örömeit választják. Krisztus azt mondja az ilyenekről: "És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!" (Jn 5:40.)

66:5 A bűnösök félelmetes megtévesztésben élnek. Megvetik és elutasítják a Megváltót. Nem ismerik fel a számukra felkínált gyöngy értékét, eldobják azt, s így csak sérelmet és gúnyt hoznak Megváltójukra. Sok nő gyűrűkkel és karkötőkkel ékesíti magát, azt gondolván, hogy ezzel hódolatot vált ki, ugyanakkor elutasítja azt az értékes igazgyöngyöt, amely megszentelődését, tisztességét és örök gazdagságát biztosítaná. Micsoda bűvölet tartja fogva sokak elméjét! Többet jelentenek számukra a csillogó fényű evilági díszek, mint az örök élet koronája, melyet Isten ajándékoz a hűségeseknek. "Vajon elfelejtkezik-é a leány az ő ékszereiről, a menyasszony az ő nyakláncairól? Az én népem pedig számtalan napon elfelejtett engem!" (Jer 2:32.) (The Review and Herald, 1899. augusztus 8.)