62:7 A világ Megváltója emberi természetbe öltöztette istenségét, hogy ezáltal elérhesse az emberiséget. Az isteni és az emberi természetre is szükség volt az elbukott ember megváltása érdekében. Az isteninek szüksége volt az emberire, hogy az emberinek módjában lehessen az Isten és ember közötti kapcsolat megteremtése. Az embernek szüksége van egy rajta kívül és felül álló hatalomra, mely visszaállítja Istenhez való hasonlóságát. Az istenire való hagyatkozás azonban nem teszi szükségtelenné az emberit. Isten az ember részéről hitet kíván, mert a hit szeretet által működik és megtisztítja a lelket. A hit megragadja Krisztus erkölcsi erejét. Az Úr nem akarja, hogy az emberi erő megbénuljon. Istennel együttműködve az ember ereje elegendő lehet a jóra. Isten nem akarja, hogy akaratunk megsemmisüljön, mert éppen ez az, ami által otthon és máshol el kell végeznünk az Úr szándéka szerinti munkát. Isten minden embernek adott munkát, és minden hűséges munkás világosságot áraszt a világba, mert az Atyával, Krisztussal és mennyei angyalokkal egyesült az elveszettek megmentésének hatalmas munkájában. Az Istennel való kapcsolat által egyre inkább alkalmasabbá válik a munkavégzésre. Az isteni kegyelem tervének megvalósítása közben a hívő ember lelki növekedésben részesül. Aki képességeinek megfelelően munkálkodik, a Mester bölcs építőmunkása lesz, mert Krisztus iskolájában tanulja Isten munkáinak véghezvitelét. Jézus nem hagyja, hogy készséges és engedelmes szolgája összetörjön. Nem annak van szüksége szánakozásra, aki komoly felelősséget hordoz Isten művében, hiszen az hűséges és igaz az Istennel való kapcsolatában. Szánalom tárgya az lehet, aki elnyomja a felelősséget, aki nem ismeri fel elhívásának kiváltságait. (The Review and Herald, 1892. november 1.)