52:2 Bűnbánatunkhoz nincs szükség arra, hogy Lutherhez hasonlóan cellába vonuljunk vezekelni bűneinkért, azt gondolván, hogy így nyerhetjük el Isten tetszését. A kérdés így hangzik: "Kedvét leli-e az Úr ezernyi kosokban, vagy tízezernyi olajpatakokban? Elsőszülöttemet adjam-e vétkemért, vagy méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?! Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó és mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel." (Mik 6:7-8.) A zsoltárszerző pedig így szól: "A töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg" (Zsolt 51:19.) János ezt írja: "Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minden hamisságtól." (1Jn 1:9.) Ha nem részesültünk bűnbocsánatban, annak egyedüli oka az lehet, hogy vétkességünket és kegyelemre való szükségünket nem ismertük be az előtt, akit a mi bűneink sebeztek meg és feszítettek keresztre. A lélek mélyéről feltörő bűnvallomás mindenképp eltalál a szánakozó isteni szívhez, mert az Úr közel van a bűnbánó lélekhez és megváltja a töredelmes szívűeket.