44:7 Jézus szemei egy pillanatra megnyugodtak az elé táruló dicsőségen, de elfordult attól és megtagadta magától, hogy az elragadó látványra tekintsen. Nem veszélyeztette állhatatosságát azzal, hogy szóba álljon a kísértővel. Amikor Sátán hódolatot követelt, Krisztus isteni felháborodása felgerjedt, mert nem tudta tovább elviselni Sátán istenkáromló elbizakodottságát, és azt sem, hogy a jelenlétében maradjon. Krisztus most gyakorolta isteni tekintélyét és megparancsolta Sátánnak, hogy távozzon. "Eredj el Sátán, mert meg van írva: az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj" (Mt 4:10). Büszkeségében és önteltségében Sátán a világ jogos és folytonos uralkodójának tartotta magát. Gazdagságát és dicsőségét magának tulajdonította - mintha ő teremtette volna a világot és minden benne lévő dolgot - és mindenkitől hódolatot követelt, aki abban élt. Azt mondta Krisztusnak: "Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, akinek akarom." (Lk 4:6.) Különleges szövetségre akart lépni Krisztussal, mely szerint mindent - amit magáénak tulajdonít - átad Neki, amennyiben imádni fogja őt.