43:1 40. Krisztus és a tantételek - Krisztus második megkísértése
43:2 Sátánnak nem sikerült legyőznie Krisztust az étvágy területén. A pusztában Krisztus az ember érdekében aratott győzelmet az étvágy felett, hogy lehetővé tegye számára, hogy attól kezdve - Krisztus nevében - önmaga is győzni tudjon ezen a téren. Sátán nem kívánt felhagyni törekvéseivel mindaddig, amíg mindent el nem követ annak érdekében, hogy legyőzze a világ Megváltóját. Tudta, hogy számára minden kockán forgott. Vagy neki, vagy Krisztusnak kellett győztesként kikerülni a küzdelemből. Hogy elámítsa Krisztust hatalmas erejével, Jeruzsálembe vitte és a templom ormára helyezte, majd folytatta kísértéseit.
43:3 Újra azt követelte Krisztustól, hogy ha valóban Isten Fia, akkor ezt bizonyítsa azzal, hogy leveti magát a magasból. Arra késztette Krisztust, hogy bízzon Atyjának fenntartó erejében. Első kísértésében Sátán kétségeket akart támasztani Krisztusban Isten szeretetét és gondoskodását illetően. A körülményeket és az éhséget hozta bizonyítékul arra, hogy Krisztus nem volt kedves Isten szemében. Igyekezete azonban nem járt sikerrel. Ezután elbizakodottságra akarta sarkallni, hogy így ingassa meg Atyjában való hitét és tökéletes bizalmát. "Ha Isten Fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe" (Mt 4:6). Jézus azonnal válaszolt: "Viszont meg van írva: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet." (Mt 4:7.)
43:4 AZ ELBIZAKODOTTSÁG BŰNE
43:5 Az elbizakodottság bűne és az Istenbe vetett tökéletes hit és bizalom hasonlítanak egymásra. Sátán azzal áltatta magát, hogy kihasználva Krisztus emberi voltát, el fogja tudni érni, hogy átlépje a bizalom és az elbizakodottság határát. Ezen a ponton sokan zátonyra futnak. Sátán hízelgés által próbálta megtéveszteni Krisztust. Elismerte, hogy Krisztus helyesen tette, hogy a pusztában, a legmegpróbálóbb körülmények között is hitt és bízott abban, hogy Isten az Ő mennyei Atyja. Most arra próbálta rávenni Krisztust, hogy még egy bizonyítékot adjon arról, hogy teljesen Istenre támaszkodik, és hisz abban, Ő Isten Fia. Arra kérte, hogy vesse le magát a templom ormáról, mert ha valóban az Isten Fia, akkor nincs mitől félnie, hiszen angyalok vannak mellette, hogy fenntartsák Őt. Sátán bizonyságot tett az Írásokban való jártasságáról.
43:6 A világ Megváltója nem ingott meg következetességében és tökéletes hittel ragaszkodott Atyja megígért gondoskodásához. Noha az ellenség kezében volt, különösen nehéz és veszélyes helyzetben, mégsem tette próbára szükségtelenül az Atya szeretetét és hűségét. Nem kísértette Istent azzal, hogy Sátán sugallatára elbizakodottan próbára tegye Atyja gondviselését. Sátán olyan Igével állt elő, ami az alkalomnak megfelelőnek tűnt. Azt remélte, hogy az Igét a Megváltóra alkalmazva, sikerrel viheti véghez terveit.
43:7 Krisztus tudta, hogy Isten valóban fenntarthatná, ha Ő maga kívánta volna Tőle, hogy vesse le magát a templomból. Az azonban nem hitének erejét bizonyítaná, ha Sátán indítványozására és az Atya óhaja ellenére az Ő védelmező gondoskodásával és szeretetével kísérletezne. Sátán jól tudta, hogy Krisztus emberi természetének gyengeségét mutatta volna meg abban, ha Sátántól legyőzetve és Atyja akarata ellenére, azzal próbálta volna bizonyítani fenntartó szeretetét, hogy leveti magát a templomról.
43:8 Krisztus győztesként került ki a második kísértésből is. A hatalmas ellenséggel vívott küzdelemben tökéletes bizalmat tanúsított Atyja iránt. Megváltónk az itt nyert győzelemmel tökéletes mintát adott az embernek. Megmutatta neki, hogy az egyedüli biztonság a megpróbáltatások és veszély idején: az Istenbe vetett szilárd és rendíthetetlen bizalom. Nem élt vissza Atyja irgalmasságával azáltal, hogy olyan veszélybe helyezze magát, ami szükségessé tenné, hogy mennyei Atyja kinyilvánítsa hatalmát és megmentse Őt a bajból. Ez a saját maga számára kierőltetett gondviselés lett volna, nem pedig az Istenbe vetett hit és rendíthetetlen bizalom példája.
43:9 Sátán célja az volt Krisztus megkísértésével, hogy merész magabiztosságba sodorja Őt és emberi gyengeséget mutasson, így népe számára ne nyújthasson tökéletes mintát. Sátán azt gondolta, ha kísértéseinek próbájában Krisztus elbukna, akkor az emberek számára nem lenne megváltás, s teljhatalmúlag uralkodhatna felettük.
43:10 KRISZTUS A MI REMÉNYSÉGÜNK ÉS PÉLDAKÉPÜNK
43:11 Krisztus megalázó és gyötrő szenvedései a megkísértés pusztájában az emberiség érdekét szolgálták. Ádámban minden elveszett a bűnesetkor, és az embernek egyedül Krisztuson keresztül lehet reménye Isten tetszésének a helyreállására. A törvényszegés által az ember olyan messzire került Istentől, hogy nem tudta megalázni magát Isten előtt hatalmas bűnével azonos arányban. Isten Fia teljességgel értette a törvényszegő súlyos bűneinek jellegét, és bűntelen jelleme miatt egyedül Ő hozhatott elfogadható áldozatot az emberért, azáltal, hogy elszenvedi Atyja nemtetszésének fájdalmas érzését. Isten Fiának a világ bűnei miatt érzett szomorúsága és gyötrelme egyenlő arányban állt isteni méltóságával és tisztaságával, valamint a támadás mértékével.
43:12 Mindenben Krisztus a példaképünk. Lássuk meg azt az alázatot, amivel a hosszú pusztai próba és böjt idején győzött értünk az étvágy területén! Raktározzuk el magunkban ezt a leckét a kísértések idejére! Ha az étvágy hatalma olyan erővel nehezedik az emberi családra, és annak dédelgetése olyan félelmetes, hogy maga Isten Fia vetette alá magát egy ilyen próbának, akkor milyen fontos, hogy átérezzük annak szükségességét, hogy étvágyunkat a megfontolás uralma alatt tartsuk. Megváltónk majdnem hat hétig böjtölt, hogy győzelmet arasson az emberért az étvágy területén. Hogyan lehetséges, hogy hitvalló keresztények, megvilágosodott lelkiismeretük és a krisztusi példa ellenére, behódolnak az étvágy uralmának, aminek olyan gyengítő hatása van a szívre és az értelemre? Fájdalmas tény, hogy az én kielégítésének egészség károsodását, és az erkölcsi erő gyengítését szolgáló szokásai a jelenlegi keresztény világ nagy részét rabláncon tartja.
43:13 A kegyességet vallók közül sokan nem keresik Krisztus hosszú pusztai böjtjének és szenvedésének okát. Gyötrelmét nem annyira saját éhezésének kínjai okozták, mint inkább az étvágy és a szenvedélyek rabságának - az emberiségen megmutatkozó - félelmetes következményei, melyeket Krisztus előre látott. Tudta, hogy az étvágy az ember bálványa lehet, mely oda juttathatja őt, hogy elfelejtkezzen Istenről, és megváltásának is útjába állhat. (The Review and Herald, 1874. augusztus 18. és szeptember 1.)