33:14 A Krisztust elutasító zsidókhoz hasonlóan sötét lepel takarja azok értelmét is, akik szerint az ószövetség idején nem volt Megváltó. A Krisztusra mutató áldozati rendszerben a zsidók az eljövendő Megváltóba vetett hitük jelképeit látták. Mikor azonban Jézus megjelent, s az eljövendő Messiásra utaló összes próféciát betöltötte, valamint olyan dolgokat vitt véghez, melyek Istenfiúságát megerősítették, a zsidók elvetették Őt és igaz jellemének legnyilvánvalóbb bizonyítékait is elutasították. Ugyanakkor a Krisztus hitét valló keresztény egyház a zsidó rendszer elvetésével szintén Krisztust veti el, hiszen a zsidó vallási életforma Tőle származott. (The Signs of the Times, 1878. március 14.)