73:68 A város falairól teljes hosszában jól láthatók voltak a felkelő hadsereg arcvonalai. A trónbitorlót hatalmas sereg kísérte, amelyhez képest Dávid serege csak maroknyi volt. Amikor a király az ellenséges seregre tekintett, elméjében elsősorban nem a koronára és az országra gondolt, sem a saját életére, amely a csata kimenetelétől függött. Az atya szíve megtelt szeretettel és sajnálkozással lázadó fiáért. Amikor pedig serege kivonult a város kapuján, Dávid ott állt és bátorította hűséges katonáit, bátran menjenek előre és bízzanak, mert Izráel Istene nekik adja a győzelmet. Még itt sem tudta azonban Absolonért érzett szeretetét feledni. Amikor Joáb, aki az első csoportot vezette, elhaladt a király mellett, akkor ez a kiváló katona, aki a csataterek százairól mindig győztesen tért vissza, megállt egy pillanatra és meghajtotta büszke fejét, hogy meghallgassa uralkodója utolsó utasítását. Dávid pedig remegő hangon ezt mondta neki: "Az én fiammal, Absolonnal én érettem kíméletesen bánjatok" (2Sám 18:5). Abisai és Ittai szintén ezt a megbízatást kapták: "Kíméljétek, bárki legyen, az ifjút, Absolont" (2Sám 18:12). A király aggályoskodása azt látszott kijelenteni, hogy Absolon drágább volt királyságánál, drágább a trónjához hűségesnek megmaradt alattvalóinál. Dávidnak e fia iránt kinyilvánított szeretete azonban csak növelte a katonák méltatlankodását és ellenszenvét Absolon iránt.