Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Patriarkak Es Profetak

Patriarkak Es Profetak 7:4


7:4 Isten átkának meghallása után Kain eltávozott családjától. Először a földművelést választotta foglalkozásául, és várost alapított, amelyet legidősebb fiáról nevezett el. Kain elment az Úr színe elől, és eldobva az Éden helyreállításának ígéretét, a föld átkával sújtott földön keresett javakat és örömöket. Így állt annak a sokaságnak az élére, amely e világ istenét imádja. Ivadékai anyagiasságukkal tűntek ki. Nem voltak tekintettel Istenre, és nem akarták azt, amit ő akart az embernek. A gyilkosság bűnét, amelyben Kain járt az élen, Lámekh, az ötödik leszármazott, a többnejűség bűnével tetézte. Kihívó kérkedéssel hivatkozott ugyan Istenre, de csak azért, hogy a Kaint sújtó bosszú ellen védelmet kapjon. Ábel a pásztor életét élte, és sátorban lakott. Séth leszármazottai ugyanezt tették. Magukat idegennek és vándornak tartották a földön, akik "[...] jobb után vágyódnak, tudniillik a mennyei után" (Zsid 11:13.16).