Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Patriarkak Es Profetak

Patriarkak Es Profetak 45:12


45:12 Amikor a Sittim akácosaiban levő táborhelyet elhagyták, levonult a sereg a Jordán partjára. Mindnyájan tudták, hogy isteni segítség nélkül az átkelést nem remélhetik. A Jordán ebben az évszakban - tavasszal - a hegyek hóolvadása következtében annyira megáradt, hogy a folyó kilépve medréből lehetetlenné tette a szokásos gázlókon való átkelést. Isten azt akarta, hogy Izrael átkelése a Jordánon csoda legyen. Isteni utasításra Józsué megparancsolta a népnek, szenteljék meg magukat. El kellett távolítaniuk minden bűnüket és minden külső tisztátalanságtól szabaddá kellett tenni magukat. "Mert holnap" - mondotta - "az Úr csodákat cselekszik köztetek" (Józs 3:5). Rendelkezésére a frigyláda a sereg előtt kellett járjon. Ha látják Jahve jelenlétének a papok által hordozott jegyét elindulni a tábor közepén lévő helyéről és a folyó felé haladni, akkor induljanak el helyeikről és menjenek utána. Az átkelés körülményeit előre pontosan megmondták. Józsué így szólt: "Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek, és hogy kétség nélkül elűzi előletek a kananeust, [...] Ímé az egész föld Urának frigyládája előttetek megy át a Jordánon!" (Józs 3:10-11).