44:31 Követte a Megváltót a Gecsemánéba, látta a kertben lelki gyötrelmét, az elárulást, a kigúnyolást, megkorbácsolást és a keresztrefeszítést. Mózes látta, hogy amiképpen ő felemelte az érckígyót a pusztában, akképpen kell Isten Fiának felemeltetnie, "[...] hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:15). Mózes szívét fájdalom, felháborodás és iszonyat töltötte be amint látta a zsidó nemzet képmutatását és sátáni gyűlöletét Megváltójuk, ama hatalmas Angyal ellen, aki atyáik előtt járt. Hallotta Jézust haláltusájában így kiáltani: "Én Istenem, én Istenem,! miért hagyál el engemet?" (Mk 15:34). Azután arimathiai József új sírboltjában látta őt feküdni. Ekkor úgy látszott, reménytelen kétségbeesés sötét fellege borítja be a földet. De újból odatekintve győzőként látta őt diadalmasan előjönni és a halálból megszabadult foglyok és az őt imádó mennyei angyalok kíséretében bevonulni a mennybe. Látta a fogadására megnyíló ragyogó kapukat és hogy a mennyei seregek győzelmi énekkel fogadják parancsnokukat. Kinyilatkoztatták neki, hogy ő - Mózes - is egyike lesz azoknak, akik szolgálnak a Megváltónak és megnyitják neki az örökkévaló kapukat. Amint e jelenetet látta, orcája szent fényben ragyogott. Mily csekélynek látszott élete, küzdelme és áldozata, amikor összehasonlította azt Isten Fiáéval és milyen csekélynek ellentétben az "igen-igen nagy örök dicsőség"-gel (2Kor 4:17). És örvendezett, mert ha csekély mértékben is, - részese lehetett Krisztus szenvedéseinek.