27:7 Isten megígérte, hogy Istenük lesz nekik, hogy népeként magához fogadja őket, és hogy elvezeti a "jó tágas földre". ők azonban mindig készek voltak minden akadály láttán, - amellyel találkoztak a megígért országba vezető úton - a csüggedésre. Isten csodálatos módon kihozta őket az egyiptomi rabszolgaságból, hogy felemelje és nemessé tegye őket, s így áldássá legyenek a földön. Azonban szükségük volt a nehézségekre, a szűkölködés elhordozására. Isten az emberi méltóságtól megfosztott állapotukból hozta ki őket, hogy megtisztelő helyet foglaljanak el a népek és nemzetek között, és átvehessék fontos és szent megbízatásukat. Ha lett volna hitük benne mindazért, amit érettük cselekedett, akkor szívesen elhordoztak volna minden kényelmetlenséget, éhséget, még a szenvedést is. Azonban nem bíztak az Úrban továbbra sem, bár látták hatalmának és jóságának jeleit. Már elfelejtették a keserű szolgálatukat Egyiptomban. Elfelejtették Istennek azt a jóságát és hatalmát, amelyet érettük a rabszolgaságból való kiszabadításukban megmutatott. Elfelejtették, hogy gyermekeik megmenekültek, biztonságban voltak, amikor a pusztító angyal minden elsőszülöttet megölt Egyiptomban. Elfelejtették az isteni hatalom nagyszerű megnyilatkozását a Vörös-tengernél. Elfelejtették azt, hogy mialatt ők biztonságban keltek át a tengeren azon az ösvényen, amelyet Isten nyitott meg számukra, ugyanakkor ellenségük hadseregét a tenger vize elborította és mindenestől maga alá temette. Csak mostani kényelmetlenségeiket és megpróbáltatásaikat látták és érezték. Ahelyett, hogy ezt mondták volna: "Nagy dolgokat cselekedett velünk az Úr, mert rabszolgák voltunk, de nagy nemzetté emelt bennünket", az út nehéz voltáról beszélgettek, és azt szerették volna tudni, vajon mikor is ér már véget vándorlásuk.