18:3 A második este atyja sátraitól messze találta. Kitaszítottnak érezte magát, és tudta, hogy mindezt a bajt saját hibás lépésével okozta magának. Kétségbeesés nehezedett Jákób lelkére. Alig mert imádkozni. De végtelenül magányos volt. Még soha nem érezte ennyire szükségét Isten oltalmának. Sírva és mély alázattal vallotta meg bűnét, és könyörögve kért Istentől valamilyen bizonyítékot arra, hogy nem hagyta el egészen. De ez sem könnyített szívének terhén. Minden önbizalma elszállt, és attól félt, hogy atyáinak Istene elvetette.