10:1 7. Jeroboám
10:2 Jeroboám, Salamon egykori szolgája - akit a Dávid háza ellen fellázadt tíz izráeli törzs ültetett trónra - helyzeténél fogva bölcs reformokat hozhatott volna mind polgári, mind vallási vonatkozásban. Salamon uralkodása idején tehetségesnek és józan ítélőképességűnek mutatkozott. Hűséges szolgálata alatt szerzett ismeretei alkalmassá tették megfontolt uralkodásra. Jeroboám azonban nem Istenre támaszkodott.
10:3 Jeroboám a legjobban attól félt, hogy a Dávid trónján ülő uralkodók majd egyszer a maguk oldalára állítják alattvalóit. Úgy okoskodott, ha a tíz törzs gyakran ellátogathat a zsidó állam ősi székhelyére - ahol a templomi szolgálatok továbbra is úgy folytak, mint Salamon uralkodása éveiben -, sokan hajlandók lesznek a Jeruzsálemben összpontosuló kormányzatnak tett hűségfogadalmuk megújítására. Miután megbeszélést folytatott tanácsadóival, elhatározta, hogy vakmerő lépéssel, amennyire lehet, csökkenti az uralkodása elleni lázadás lehetőségét. Ezért két istentiszteleti központot állított fel újonnan alakult birodalmának határain belül: az egyiket Bételben, a másikat Dánban. A tíz törzset pedig felszólította, hogy Jeruzsálem helyett ezeken a helyeken gyűljön össze istentiszteletre.
10:4 Az áthelyezés intézése közben Jeroboámnak arra is volt gondja, hogy a láthatatlan Isten jelenlétét valamilyen látható ábrázolással szimbolizálva hasson a zsidók képzeletére. Csináltatott két aranyborjút, és ezeket a kijelölt istentiszteleti központok szentélyében helyezték el. Az istenség ábrázolásával azonban Jeroboám áthágta Jahve világos parancsát: "Ne csinálj magadnak semmiféle istenszobrot... Ne imádd és ne tiszteld azokat" (2Móz 20:4-5).
10:5 Jeroboám annyira szerette volna a tíz törzset távol tartani Jeruzsálemtől, hogy szem elől tévesztette tervének alapvető gyengeségét. Nem gondolta meg, milyen nagy veszélynek teszi ki Izráelt, ha elébük állítja az istenséget szimbolizáló bálványt, amelyet őseik jól ismertek az egyiptomi szolgaság századaiban. Amikor Jeroboám nem sokkal ez előtt Egyiptomban tartózkodott, megtanulhatta volna, mily ostoba dolog ilyen pogány ábrázolásokat a nép elé helyezni. Szándéka, hogy a nép felhagyjon a szent város évenkénti meglátogatásával, erre az oktalan intézkedésre késztette. "Eleget jártatok már Jeruzsálembe! - hangoztatta -. Itt vannak isteneid, ó Izráel, akik kihoztak téged Egyiptomból" (1Kir 12:28). Tehát arra biztatta őket, hogy hajoljanak meg az arany bálványok előtt, és fogadjanak el idegen istentiszteleti formákat.
10:6 A király megpróbálta rávenni a birodalmában élő lévitákat, hogy teljesítsenek papi szolgálatot az újonnan emelt bételi és dáni szentélyekben. De próbálkozása nem járt sikerrel, ezért kénytelen volt "a nép köréből" papokká emelni férfiakat (1Kir 12:31). Sok hűséges zsidó - köztük számos lévita - megrémülve a kilátásoktól, Jeruzsálembe menekült, ahol a menny kívánalmai szerint tarthattak istentiszteletet.
10:7 "Elrendelt Jeroboám egy ünnepet is a nyolcadik hónap tizenötödik napján, a Júdában tartott ünnepnek megfelelően, és áldozott az oltáron. Ugyanígy járt el Bételben is; áldozatot mutatott be a borjúknak, amelyeket készíttetett. Bételben is papokat rendelt az áldozóhalmokra, amelyeket berendezett" (1Kir 12:32).
10:8 A király merészen szembeszegült Istennel. Félretette rendelkezéseit. Vakmerő intézkedése nem maradhatott dorgálás nélkül. Éppen tömjént égetett a Bételben emelt idegen oltár felavatásakor, amikor megjelent előtte az Isten embere Júdából. Isten azért küldte, hogy ítéletet mondjon a királyra, amiért új istentiszteleti formát akart bevezetni. A próféta "ezt hirdette az Úr parancsára az oltárnál: Oltár! Oltár! Így szól az Úr: Egy fiú születik majd Dávid családjából, akinek Jósiás lesz a neve, ő majd föláldozza rajtad az áldozóhalmok papjait, akik most rajtad tömjéneznek, és emberi csontokat fognak elégetni rajtad!
10:9 Még azon a napon csodát is tett, és ezt mondta: Ez a csoda annak a bizonyítéka, hogy az Úr szólott: Íme, ez az oltár meghasad és kiömlik a rajta levő hamu." "Az oltár pedig meghasadt, és kiömlött a hamu az oltárról. Ez volt az a csoda, amelyet az Isten embere tett az Úr parancsára" (1Kir 13:2-3, 5).
10:10 Jeroboám ezt látva Istennel szembeni daccal telt el. Megpróbálta elhallgattatni az üzenet közvetítőjét. Dühösen "kinyújtotta a kezét... az oltár mellől", és ezt kiáltotta: "Fogjátok el őt!" Meggondolatlan tettét gyors megrovás követte. Jahve követe ellen kinyújtott keze azonnal tehetetlenné vált, "megbénult". Nem tudta visszahúzni.
10:11 A király rémülten könyörgött a prófétának, hogy járjon közbe érdekében Istennél. "Engeszteld ki Istenedet, az Urat, és imádkozzál értem, hogy visszahúzhassam a kezem! És Isten embere kiengesztelte az Urat, a király pedig vissza tudta húzni a kezét, és az olyan lett, mint azelőtt volt" (1Kir 13:4, 6).
10:12 Jeroboám hiába próbálta az idegen oltár felavatását ünnepélyessé és tiszteletet ébresztővé tenni, amivel Jahve jeruzsálemi templomában folyó istentiszteletet akarta lebecsülni. A próféta üzenete bűnbánatra és gonosz szándékának felhagyására kellett volna késztesse Izráel királyát, hogy ne térítse el a népet az igaz Isten tiszteletétől! Jeroboám azonban megkeményítette szívét, és a maga választotta út mellett döntött.
10:13 A bételi ünnepség idején a zsidók szíve még nem volt egészen kemény. Sokan fogékonyak voltak a Szentlélek befolyása iránt. Mielőtt túl késő lenne, az Úr meg akarta állítani azokat, akik hitehagyásukban gyorsan távolodtak tőle. Elküldte követét, hogy szakítsa meg a bálványozó cselekményt, és tárja fel a király és a nép előtt, hová vezet a hitehagyás! Az oltár széthasadása jelezte, hogy Isten haragszik az Izráelben véghezvitt utálatosság miatt.
10:14 Az Úr menteni akar, nem pusztítani. Örül a bűnösök megmentésének. "Életemre mondom - így szól az én Uram, az Úr -, hogy nem kívánom a bűnös ember halálát..." (Ez 33:11). Intéssel és kérleléssel szólítja az önfejűt, hogy hagyjon fel gonoszságával, forduljon Istenhez, és éljen! Szent bátorsággal ruházza fel követeit, hogy hallgatóikat megfélemlítsék és bűnbánatra indítsák. Milyen keményen dorgálta meg Isten embere a királyt! Szükség volt erre a határozottságra. Más módon nem lehetett a gonoszságot megfeddeni. Az Úr bátorságot adott szolgájának, hogy maradandó benyomást keltsen hallgatóiban. Az Úr követeinek sosem szabad emberektől félniük, hanem rendíthetetlenül ki kell állniuk az igazságért. Ameddig bizalmukat Istenbe helyezik, nem kell félniük. Aki megbízatást ad nekik, oltalmazó gondviseléséről is biztosítja őket.
10:15 A próféta - miután átadta üzenetét - elindult, hogy visszatérjen Júdába, de Jeroboám így szólt hozzá: "Jöjj velem haza, egyél valamit, és ajándékot adok neked... Ha a palotád felét nekem adod, akkor sem megyek el veled; én ezen a helyen nem eszem kenyeret, és nem iszom vizet. Mert ilyen parancsot adott nekem az Úr: Ne egyél kenyeret, ne igyál vizet, és ne azon az úton térj vissza, amelyen mentél!" (1Kir 13:7-9)
10:16 Jó lett volna, ha a próféta kitart szándéka mellett, és késedelem nélkül visszatér Júdeába. Amikor a másik úton hazafelé ment, utolérte egy öregember, aki prófétának mondta magát, de félrevezette Isten emberét. Így szólt: "Én is olyan próféta vagyok, mint te, és egy angyal így szólt hozzám az Úr parancsára: Hozd vissza őt magaddal a házadhoz, hogy kenyeret egyék, és vizet igyék." Újra meg újra elmondta ezt a hazugságot; és addig hívta Isten emberét, amíg rávette a visszatérésre.
10:17 Mivel az igaz próféta letért a kötelesség útjáról, és ellenkező irányba indult, Isten megengedte, hogy vétkéért bűnhődjék. Mialatt ő és az, aki Bételbe visszahívta, együtt ültek az asztalnál, a Mindenható ihlette a hamis prófétát "...és így kiáltott az Isten emberének, aki Júdából jött: Így szól az Úr: Mivel ellene szegültél az Úr szavának, és nem tartottad meg azt a parancsot, amelyet Istened, az Úr adott neked... ezért holttested nem jut őseid sírjába!" (1Kir 13:18-22)
10:18 A megjövendölt végzet nemsokára szó szerint beteljesedett. "Miután evett és ivott, fölnyergelték a szamarát... És elment, de az úton egy oroszlán talált rá, és megölte. Holtteste ott hevert az úton, mellette állt a szamár, de az oroszlán is a holtteste mellett állt. Az arra járó emberek meglátták az úton heverő holttestet meg az oroszlánt is, amint a holttest mellett állt. Bementek a városba, ahol az öreg próféta lakott, és elbeszélték ezt. Amikor meghallotta ezt az öreg próféta, aki visszahozta az útról, így szólt: Az Isten embere ez. Ellene szegült az Úr szavának..." (1Kir 13:23-26).
10:19 A hűtlen szolgát ért büntetés is bizonyította, hogy igaz az oltárról mondott prófécia. Ha a próféta - miután megszegte Isten parancsát - minden baj nélkül elmehetett volna, a király ezt saját engedetlensége igazolására használta volna fel. Az oltár széthasadásában, karja megbénulásában és a Jahve határozott parancsát megszegő próféta rettenetes sorsában Jeroboámnak látnia kellett volna a megsértett Isten gyorsan megmutatkozó haragját. Az ítéletsorozat bűne elhagyására kellett volna intse. Jeroboám azonban nem érzett semmi bűnbánatot, "...hanem továbbra is rendelt papokat a nép köréből az áldozóhalmokra, és akinek ez tetszett, azt beiktatta, hogy az áldozóhalmok papja legyen." Tehát nemcsak ő maga vétkezett súlyosan, hanem "Izráelt is vétekbe vitte". "Ez a dolog volt Jeroboám házának a vétke, emiatt irtották ki a föld színéről és emiatt semmisítették meg" (1Kir 13:33-34; 14:16).
10:20 Jeroboám huszonkét évig tartó zűrzavaros uralkodása végén Abijjával, Roboám utódjával vívott küzdelemben végzetes vereséget szenvedett. "Nem is tudta többé Jeroboám összeszedni az erejét Abijja idejében. Az Úr megverte őt, és meghalt" (2Krón 13:20).
10:21 Jeroboám uralkodása alatt elkezdődött hitehagyás egyre erősödött, míg végül Izráel országának teljes összeomlását okozta. Még Jeroboám halála előtt ezt mondta Ahijjá, az idős silói próféta, aki hosszú évekkel előbb megjövendölte Jeroboám trónra jutását: "Megveri az Úr Izráelt, és ingadozni fog, mint a nád a vízben. Kitépi majd Izráelt ebből a jó földből, amelyet őseiknek adott, és elszórja őket az Eufráteszen túlra, mivel bálványoszlopokat csináltak az Úr bosszantására. És kiszolgáltatja Izráelt a vétkek miatt, amelyeket Jeroboám elkövetett, és amelyekkel Izráelt is vétekbe vitte" (1Kir 14:15-16).
10:22 Az Úr azonban nem mondott le addig Izráelről, amíg minden lehetőt meg nem tett, hogy újra hűségre bírja. A hosszú, sötét évek alatt, amikor egyik uralkodó a másik után vakmerően egyre mélyebb bálványimádásba sodorta Izráelt, Isten egyik üzenetet a másik után küldte bűneibe visszaeső népének. Prófétái által megadott minden lehetőséget arra, hogy feltartóztassák a hitehagyás áradatát és visszatérjenek hozzá. A birodalom kettészakadását követő években élt és munkálkodott Illés és Elizeus. Az ország hallotta Hóseás, Ámos és Abdiás meleg szeretettel áthatott kérlelését is. Isten sohasem hagyta Izráelt bűntől megmentő hatalmát hirdető nemes szívű tanúbizonyságok nélkül. Néhányan még a legsötétebb órákban is hűségesek maradtak mennyei Urukhoz, és a szent Isten előtt feddhetetlenül éltek a bálványimádás közepette. Ezek a hűségesek a szent maradékhoz tartoztak, amely által Jahve örökkévaló terve megvalósul.