6:1 B. Az igazi orvos-misszionárius - A szolgálat napjai
6:2 A kapernaumi halászháznak betege volt. Péter feleségének anyja "hideglelésben feküdt", és "szólának néki (Jézusnak) felőle". Jézus "illeté annak kezét, és elhagyta őt a láz". Majd felkelt, és szolgált a Megváltónak és tanítványainak. (Lk 4:38; Mk 1:3; Mt 8:15)
6:3 A hír gyorsan elterjedt. A csoda szombaton történt, de a rabbiktól való félelem miatt a nép nem mert naplemente előtt Jézushoz gyógyulásért menni. Ám utána a házakból, műhelyekből, vásárterekről a város lakossága özönlött a szerény lakóház felé, amely Jézust befogadta. A betegeket hordágyon hozták; mások mankóra támaszkodva vagy barátaik támogatásával támolyogtak a Megváltó elé.
6:4 Órákon át jöttek és mentek; mert senki sem tudhatta, hogy vajon másnap még körükben találják-e a Gyógyítót. Kapernaum soha azelőtt nem élt meg ilyen napot. A levegő tele volt diadalmas hangokkal és felszabadult ujjongással.
6:5 Jézus csak az utolsó szenvedő megsegítése után hagyta abba a munkát. Késő éjszaka volt, amikor a tömeg eltávozott, és csend borult Simon házára. A hosszú, mozgalmas nap elmúlt, és Jézus pihenni akart. Mialatt a város még mélyen aludt, a Megváltó "szürkületkor fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék" (Mk 1:35).
6:6 Kora reggel Péter és társai odamentek Jézushoz, és elmondták neki, hogy Kapernaum népe már keresi. Meglepetten hallgatták Krisztus szavait: "Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert azért küldettem" (Lk 4:43).
6:7 Félő volt, hogy a Kapernaumot átjáró izgalomban szem elől vész Jézus küldetésének célja. Jézus nem elégedett meg azzal, hogy az emberek figyelmét csupán csodatevőként vagy testi betegségek orvoslójaként vonja magára. Úgy akarta őket önmagához vonzani mint Üdvözítőjükhöz. Míg szívesen hittek abban, hogy Jézus királyként földi birodalmat jött alapítani, Ő figyelmüket a földiekről a lelkiekre akarta irányítani. Merő földi siker gátolta volna munkáját.
6:8 A könnyelműen gondolkodó tömeg csodálata bántotta lelkét. Távol állt tőle, hogy önmagát előtérbe helyezze. Az a tisztelet, amellyel a világ magas állásnak, vagyonnak vagy tehetségnek adózik, idegen volt az ember Fia előtt. Jézus az emberek által alkalmazott eszközök közül egyet sem használt fel arra, hogy embereket magához láncoljon, vagy önmaga iránt tiszteletet ébresszen. Évszázadokkal születése előtt Ésaiás így jövendölt róla: "Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg" (Ésa 42:2-3).
6:9 A farizeusok megkülönböztetett tiszteletet akartak kivívni maguknak merev szertartásosságukkal, látványos istentiszteleteikkel és jótékonykodásukkal. Vallási vitákkal akarták bizonyítani buzgóságukat. A szembenálló szekták hosszan és hangoskodva vitatkoztak egymással. Nem volt szokatlan dolog a törvény tudorainak dühös, vitatkozó hangját hallani az utcákon.
6:10 Jézus élete mindezeknek éles ellentéte volt. Heves vitatkozást, hivalkodó istentiszteletet, hatásvadászó cselekedetet Jézus esetében soha senki nem tapasztalt. Krisztus Istenben elrejtett életet élt, és Isten jelleme jelent meg Fia jellemében. Erre a kinyilatkoztatásra akarta Jézus az emberek figyelmét irányítani.
6:11 Az Igazság Napja nem azért sugárzott a világra, hogy dicsőségével elkápráztassa az érzékeket. Ezt olvassuk Krisztusról: "Az Ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal" (Hós 6:3). A napfény némán és szelíden terül el a földön, hogy elűzze a sötétséget, és életre keltse a világot. Az Igazság Napja ugyanígy támad fel, "és gyógyulás lesz az Ő szárnyai alatt" (Mal 4:2).
6:12 "Ímé az én szolgám, akit gyámolítok,
6:13 Az én választottam, akit szívem kedvel" (Ésa 42:1).
6:14 "Erőssége voltál a gyöngének,
6:15 Erőssége a szegénynek szorongásában;
6:16 A szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen" (Ésa 25:4).
6:17 "Így szól az Úr Isten,
6:18 Aki az egeket teremté és kifeszíté,
6:19 És kiterjeszté termésivel a földet,
6:20 Aki lelket ád a rajta lakó népnek,
6:21 És leheletet a rajta járóknak;
6:22 Én, az Úr, hívtalak el igazságban,
6:23 És fogom kezedet,
6:24 És megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek,
6:25 Pogányoknak világosságává.
6:26 Hogy megnyisd a vakoknak szemeit,
6:27 Hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad.
6:28 És a fogházból a sötétben ülőket" (Ésa 42:5-7).
6:29 "A vakokat oly úton vezetem, amelyet nem ismernek,
6:30 Járatom őket oly ösvényeken, amelyeket nem tudnak;
6:31 Előttük a sötétséget világossággá teszem,
6:32 És az egyenetlen földet egyenessé;
6:33 Ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom" (16. vers).
6:34 "Énekeljetek az Úrnak új éneket,
6:35 És dicséretét a földnek határairól,
6:36 Ti, a tenger hajósai és teljessége,
6:37 A szigetek és azoknak lakói.
6:38 Emeljék fel szavokat a puszta és annak városai,
6:39 A faluk, amelyekben Kédár lakik,
6:40 Ujjongjanak a kősziklák lakói,
6:41 A hegyeknek tetejéről kiáltsanak.
6:42 Adják az Úrnak a dicsőséget,
6:43 És dicséretét hirdessék a szigetekben" (10-12. vers).
6:44 "Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte,
6:45 Kiáltsatok földnek mélységei,
6:46 Ujjongva énekeljetek hegyek,
6:47 Erdő és benne minden fa;
6:48 Mert megváltá az Úr Jákóbot,
6:49 És Izraelben megdicsőíti magát" (Ésa 44:23).
6:50 Keresztelő János Heródes börtönéből - ahol a Megváltó működése láttán csalódva és kétségekkel vívódva figyelt és várt - elküldte két tanítványát ezzel az üzenettel:
6:51 "Te vagy-é az, aki eljövendő, vagy mást várjunk?" (Mt 11:3).
6:52 A Megváltó nem azonnal válaszolt a tanítványok kérdésére, akik csak álltak, és csodálkoztak Jézus hallgatásán, miközben a szenvedők folyvást jöttek hozzá. A nagy Orvos hangja behatolt a süket fülekbe. Egy szó, kezének egy érintése megnyitotta a vak szemeket, hogy meglássák a világosságot, a természet képeit, barátaik arcát és a Szabadítóét. Hangját meghallották a haldoklók, és egészségesen, újult erőre kapva álltak talpra. Bénult megszállottak engedelmeskedtek szavának; megszabadultak az őrültségtől, és imádták Őt. A nincstelen földművesek és egyéb kétkezi munkások, akiket a rabbik tisztátalannak tartva elkerültek, köré gyűltek, és Ő az örök életet hirdette nekik.
6:53 Így múlt el a nap, és János tanítványai mindent láttak és hallottak. Végül Jézus magához hívta őket, és meghagyta nekik, hogy mondják el Jánosnak, amit láttak és hallottak. Majd hozzátette: "Boldog, aki énbennem meg nem botránkozik" (6. v.). A tanítványok elvitték az üzenetet, és ez elég is volt.
6:54 János felidézte a Messiásról szóló jövendölést: "Fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást. Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és... megvigasztaljak minden gyászolót" (Ésa 61:1-2). A Názáreti Jézus volt az, akiről ez az ígéret szólt. A szenvedő emberiségért végzett szolgálata istenségéről tanúskodott. Dicsősége mutatkozott meg abban, ahogy lehajolt hozzánk és osztozott alacsony sorsunkban.
6:55 Krisztus cselekedetei nemcsak messiási voltát igazolták, de megmutatták azt is, hogy országát hogyan fogja felállítani. János előtt feltárult ugyanaz az igazság, amelyet Illés is felismert a pusztában, amikor "nagy és erős szél... a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; de az Úr nem vala abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem volt a földindulásban sem"; és a tűz után az Úr halk, szelíd hangja szólt a prófétához (1Kir 19:11-12). Jézus tehát nem trónok és birodalmak megdöntésével, pompával és hivalkodással készült feladatát végrehajtani, hanem úgy, hogy irgalmas és önfeláldozó élete által szólt az emberi szívekhez.
6:56 Az Isten országa nem szemmel láthatóan jön el. Az Isten országa az Ige szelíd érvelése, a Szentlélek belülről ható munkája által, a lélek Istennel való közössége útján jön el, hiszen Isten az életet jelenti számára. A mennyek országának hatalma a Krisztus jellemének tökéletességére eljutott emberek lényében nyilvánul meg a legjobban.
6:57 Krisztus követőinek a világ világosságává kell lenniük; de Isten nem arra szólítja fel őket, hogy erejük megfeszítésével világítsanak. Ő nem helyesli a jóság látszatára való önelégült igyekezetet. Ő azt akarja, hogy lelkük átitatódjék a menny alapelveivel; és a világgal való kapcsolatukban tegyenek bizonyságot arról a világosságról, amely bennük van. Az élet minden területén megmutatkozó rendíthetetlen hűségük által világítanak.
6:58 Gazdagság, magas állás, költséges felszerelések, pazar épületek és berendezések nem lényeges kellékei Isten műve előhaladásának; az emberek dicséretét kiváltó és a hiúságot tápláló eredmények sem. A földi csillogásnak, bármennyire lenyűgöző is, nincs értéke Isten előtt, aki nem a láthatót és mulandót, hanem a láthatatlant és örökkévalót értékeli. Az előbbinek csak annyiban van értéke, amennyiben az utóbbit tükrözi. A legnagyszerűbb művészi alkotás szépsége sem mérhető össze a jellem szépségével, amely a lélekben munkálkodó Szentlélek gyümölcse.
6:59 Isten soha el nem múló gazdagsággal ruházta fel az embert akkor, amikor Fiát a világnak ajándékozta - olyan gazdagsággal, amelyhez képest a világ kezdete óta összegyűjtött emberi kincsek semmit sem érnek. Krisztus eljött a földre, és az örökkévalóságban felhalmozott szeretettel állt az emberek fiai elé. Ez az a kincs, amelyet a vele való kapcsolat útján kell megkapnunk, bemutatnunk és továbbadnunk.
6:60 Isten művében az emberi erőfeszítést csak odaszentelt, imádkozó élettel, a krisztusi kegyelem életet átformáló hatalmának megmutatásával lehet eredményessé tenni. Különböznünk kell a világtól, mert Isten reánk helyezte pecsétjét; mert bennünk kinyilatkoztatja saját szeretetét és jellemét. Megváltónk pedig befedez minket igazságával.
6:61 Amikor Isten kiválaszt embereket a szolgálatra, nem kérdezi, van-e földi gazdagságuk, műveltségük vagy szónoki képességük. Csupán ezt kérdezi: "Elég alázatosak-e ahhoz, hogy megtaníthatom őket utaimra? Rájuk bízhatom-e igémet? Képviselnek-e majd engem?"
6:62 Isten minden embert csak annyira tud felhasználni, amennyire Lelkével betöltheti a lélek templomát. Isten csak az Ő képmását tükröző munkát fogadja el. Követőinek - megbízatásuk hitelesítéseként - magukon kell viselniük a menny örökkévaló alapelveinek kitörölhetetlen jegyeit.