55:1 A föld teremtése
55:2 A teremtést nem lehet tudományosan megmagyarázni. Vajon melyik tudomány tudja megmagyarázni az élet titkát?
55:3 "Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy ami látható, a láthatatlanból állott elő" (Zsid 11:3).
55:4 "Ki a világosságot alkotom
55:5 És a sötétséget teremtem
55:6 Én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem!"
55:7 "Én alkotám a földet,
55:8 És az embert rajta én teremtém,
55:9 Én terjesztém ki kezeimmel az egeket,
55:10 És minden seregöket én állatám elő."
55:11 "Ha én szólítom őket, mind itt állnak"
55:12 (Ésa 45:7, 12; 48:13).
55:13 Isten a föld teremtésénél nem volt ráutalva korábban létező anyagra. "Ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott" (Zsolt 33:9). Minden dolog - anyagi és lelki - egyaránt Jahve parancsára állt elő, hogy szándékát szolgálja. Szájának leheletére jött létre az ég és összes serege, a föld és minden, ami rajta van.
55:14 Az ember teremtésekor egy személyes Isten cselekvő ereje nyilatkozott meg. Amikor Isten saját képére megteremtette az embert, az emberi test formája és egész felépítése tökéletes volt. Éppen csak élet nem volt benne. S akkor a személyes Isten, akinek élete van önmagában, ebbe a testbe belelehelte az élet leheletét, és az ember élő, értelmes lénnyé lett. Az emberi szervezet minden része működésbe lépett. Szíve, ütő- és vivőerei, nyelve, keze, lába, érzékszervei, értelmi képességei mind elkezdték munkájukat, és Isten mindennek törvényt szabott. Az ember élő lélekké lett. A személyes Isten Krisztus, az Ige által teremtette az embert; és felruházta őt értelemmel és erővel.
55:15 Csontjaink sem voltak elrejtve előtte, amikor titokban formálódtunk. Ő látta már formátlan csontjainkat is, és könyvében minden tagunk fel volt jegyezve, amikor még meg sem voltak.
55:16 Isten azt akarta, hogy az ember - a teremtés koronája - minden alacsonyabb rendű lényt megelőzően fejezze ki az Ő gondolatát és nyilatkoztassa ki dicsőségét. Az embernek azonban nem szabad istenítenie önmagát.
55:17 "Vígan énekelj az Úrnak...
55:18 Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel;
55:19 Menjetek elébe vígassággal.
55:20 Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten;
55:21 Ő alkotott minket és nem magunk;
55:22 Az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk.
55:23 Menjetek be az ő kapuin hálaadással,
55:24 Tornácaiba dicséretekkel;
55:25 Adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!"
55:26 Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket,
55:27 És boruljatok le az ő szent hegyén;
55:28 Mert szent az Úr, a mi Istenünk!" (Zsolt 100:1-4; 99:9).
55:29 Isten állandóan munkálkodik. Fenntartja és szolgálatába állítja alkotásait. A természet törvényei útján eszközeiként alkalmazza őket. Nem önműködőek. A természet munkája tanúsítja egy olyan lény tudatos jelenlétét és aktív szerepét, aki mindent akarata szerint működtet.
55:30 "Uram! örökké
55:31 Megmarad a te igéd a mennyben.
55:32 Nemzedékről nemzedékre van a te igazságod,
55:33 Te erősítetted meg a földet, és áll az.
55:34 A te ítéleteid szerint áll minden ma is;
55:35 Mert minden, ami van, tenéked szolgál."
55:36 "Mind megteszi az Úr, amit akar:
55:37 Az egekben és a földön,
55:38 A vizekben és minden mélységben."
55:39 Ő "parancsolt és előállottak ők.
55:40 Örök időre állította fel őket;
55:41 Törvényt szabott, és nem tér el attól"
55:42 (Zsolt 119:89-91; 135:6; 148:5-6).
55:43 A föld nem önmagában rejlő képesség folytán termi meg évről évre gyümölcsét, és folytatja pályáját a nap körül. A Végtelen Lény keze szüntelenül vezérli ezt a bolygót. Folytonosan érvényesülő hatalma tartja a földet körforgásban. Istennek van gondja arra is, hogy a nap felkeljen az égen. Ő tárja ki a menny "ablakait", és ad esőt.
55:44 "Olyan havat ád, mint a gyapjú,
55:45 És szórja a deret, mint a port."
55:46 "Szavára víz-zúgás támad az égben,
55:47 És felhők emelkednek fel a föld határairól;
55:48 Villámlásokat készít az esőnek,
55:49 És kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből"
55:50 (Zsolt 147:16; Jer 10:13).
55:51 Az Ő hatalma által virul a növényvilág, bújik ki minden levél, nyílik ki minden virág, érik meg minden gyümölcs.
55:52 Nem lehet teljesen megérteni az emberi test működését, amely a legnagyobb koponyát is zavarba ejtő titkokat rejt magában. Nem azért ver a pulzus és követi egyik lélegzetvétel a másikat, mert egy valamikor elindított gépezet folytatja munkáját. Istenben élünk, mozgunk és vagyunk. Az élő szervezetben dobogó szívet, a lüktető pulzust, az összes idegszálat és izmot a mindig jelenlevő Isten hatalma tartja rendszerben és működésben.
55:53 A Biblia tanúsítja, hogy Isten a magasságban - szent helyén - van, de nem tétlenül, hallgatagon és magányosan, hanem tízezerszer tízezer és ezerszer ezer szent lény veszi körül. Mind az Ő parancsára várnak. E hírvivőkön keresztül eleven kapcsolatot tart fenn birodalmának minden részével. Lelke által mindenütt jelen van. Lelke és az angyalok által szolgál az emberek fiainak.
55:54 A nyugtalan föld felett trónol az Úr; isteni tekintete előtt minden nyitva van; és a felséges és békés örökkévalóságból a legjobb belátása szerint kormányoz.
55:55 "Az embernek nincs hatalmában az ő útja,
55:56 És egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!"
55:57 "Bizodalmad legyen az Úrban
55:58 teljes elmédből...
55:59 Minden te utaidban megismered őt;
55:60 Akkor ő igazgatja a te utaidat."
55:61 "Az Úr szemmel tartja az Őt félőket,
55:62 Az Ő kegyelmében bízókat,
55:63 Hogy kimentse lelküket a halálból,
55:64 És az éhségben is eltartsa őket."
55:65 "Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed;
55:66 Az emberek fiai a te szárnyaidnak árnyékába
55:67 menekülnek."
55:68 "Boldog, akinek segítsége a Jákob Istene,
55:69 s reménysége van az Úrban, az Ő Istenében."
55:70 "A Te kegyelmeddel, oh Uram teljes e föld."
55:71 Szereted "az igazságot és törvényt".
55:72 Te vagy "e föld minden szélének
55:73 És a messze tengernek bizodalma:
55:74 Aki hegyeket épít erejével,
55:75 Körül van övezve hatalommal;
55:76 Aki lecsillapítja a tengerek zúgását...
55:77 És a népek háborgását."
55:78 "A napkelet és nyugot határait megörvendezteted!
55:79 Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal,
55:80 és a nyomdokaidon kövérség fakad."
55:81 "Az Úr megtámogat minden elesendőt,
55:82 És felegyenesít minden meggörnyedtet.
55:83 Mindenki szemei tereád vigyáznak,
55:84 És te idejében megadod eledelüket.
55:85 Megnyitod a te kezedet,
55:86 És megelégítesz minden élőt ingyen"
55:87 (Jer 10:23; Péld 3:5; Zsolt 33:18-19; 36:8; 146:5; 119:64; 33:5; 65:5-7, 8, 11; 145:14-16).
55:88 Krisztus kinyilatkoztatta Isten személyiségét
55:89 Isten személyes lényként nyilatkoztatta ki önmagát Fia által. Jézus - az Atya "dicsőségének visszatükröződése, és az Ő valóságának képmása" - személyes Megváltóként jött a földre. Személyes Megváltóként emelkedett a mennybe. Mint személyes Megváltó közbenjár a mennyei csarnokokban. A mi érdekünkben szolgál Isten trónja előtt Ő, aki hasonló az ember Fiához (Zsid 1:3; Jel 1:13).
55:90 Krisztus, a világ Világossága, istenségének vakító ragyogását elfátyolozva jött el, és emberként élt az emberek között, hogy a föld lakói megsemmisülésük veszélye nélkül megismerjék Teremtőjüket. Mióta a bűn válaszfalat emelt az ember és Alkotója közé, ember soha nem látta Istent, kivéve Krisztus által kinyilatkoztatva.
55:91 "Én és az Atya egy vagyunk" - mondta Krisztus (Jn 10:30). "Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és akinek a Fiú akarja megjelenteni" (Mt 11:27).
55:92 Krisztus eljött, hogy megtanítsa az embereket arra, amit Isten akarata szerint tudniuk kell. Az égen fent, a földön, az óceán hatalmas víztömegében Isten keze munkáját láthatjuk. Minden teremtett dolog az Ő hatalmáról, bölcsességéről, szeretetéről tesz bizonyságot. A csillagokból, az óceánból és a zuhatagból mégsem ismerhetjük meg Isten személyiségét úgy, ahogy az Krisztusban kitárulkozott.
55:93 Isten látta, hogy a természetnél világosabb kinyilatkoztatásnak kell mind személyiségét, mind jellemét megmutatnia. Elküldte Fiát a világra, hogy - amennyire az ember szeme el tudja viselni - kinyilatkoztassa a láthatatlan Isten jellemét és tulajdonságait.
55:94 Krisztus kinyilatkoztatta Istent a tanítványoknak
55:95 Tanulmányozzuk azokat a szavakat, amelyeket Krisztus a megfeszítése előtti estén a felházban mondott! Közeledett próbatételének órája, és vigasztalni akarta tanítványait, akikre olyan súlyos kísértés és próba várt.
55:96 "Ne nyugtalankodjék a ti szívetek - mondta -, higgyetek Istenben, és higgyetek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek..."
55:97 "Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mi módon tudhatjuk azért az utat? Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt."
55:98 "Uram, mutasd meg nékünk az Atyát - mondta Filep -, és elég nékünk! Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mi módon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki énbennem lakik, Ő cselekszi e dolgokat" (Jn 14:1-10).
55:99 A tanítványok még mindig nem értették azt, amit Istenhez való viszonyáról mondott Krisztus. Tanításai közül sok még mindig homályos volt előttük. Krisztus azt akarta, hogy világosabb és határozottabb ismeretük legyen Istenről.
55:100 "Ezeket példázatokban mondottam néktek - szólt Jézus -; de eljő az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyíltan beszélek néktek az Atyáról" (Jn 16:25).
55:101 Amikor pünkösd napján a Szentlélek kiáradt a tanítványokra, jobban megértették azokat az igazságokat, amelyeket Krisztus példázatokban mondott. Sok titokzatosnak tűnő tanítását fogták fel ekkor. De még mindig nem valósult meg teljesen, amit Krisztus nekik ígért. Megtudták Istenről mindazt, amit el tudtak hordozni, de Krisztus ígérete - hogy világosan megmutatja nekik az Atyát - még nem teljesedett. Sőt még ma sem. Istenismeretünk csak részleges és fogyatékos. Amikor a küzdelem véget ér, és az ember Krisztus Jézus az Atya előtt vállalja hűséges munkásait, akik egy bűnös világban bizonyságot tettek róla, akkor világosan látják azt, ami most még titok volt nekik.
55:102 Krisztus megdicsőült emberi mivoltát vitte fel magával a mennybe. Azoknak, akik befogadják Őt, hatalmat ad arra, hogy Isten fiaivá legyenek, és végül Isten is befogadhassa őket mint gyermekeit, hogy vele lakhassanak az egész örökkévalóságban. Ha ebben az életben hűségesek Istenhez, végül meglátják "az ő orcáját; és az ő neve homlokukon lesz" (Jel 22:4). Mi más lehetne a mennyei boldogság, mint az, hogy Istent láthatjuk? Mi lehetne nagyobb öröm a Krisztus kegyelme által megmentett bűnösnek, mint az, hogy Isten arcát nézheti, és Atyaként ismerheti meg Őt?
55:103 A Szentírás világosan jelzi, milyen kapcsolat van Isten és Krisztus között, és éppen ilyen világosan mutatja be személyiségüket és egyéniségüket.
55:104 "Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképpen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időben szólott nékünk Fia által..., aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban. Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, amennyivel különb nevet örökölt azoknál. Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül:
55:105 "Én Fiam vagy te,
55:106 Én ma szültelek téged?
55:107 És ismét:
55:108 Én leszek néki Atyja,
55:109 És ő lesz nékem Fiam?" (Zsid 1:1-5).
55:110 János evangéliumának 17. fejezete - Krisztus tanítványaiért mondott imája - bemutatja az Atya és a Fiú személyiségét, valamint a köztük levő egységet.
55:111 "Nemcsak őérettük könyörgök, hanem azokért is, akik az ő beszédükre hisznek majd énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk: hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17:20-21).
55:112 A Krisztus és tanítványai közötti egység egyiküket sem fosztja meg egyéniségétől. Egyek szándékukban, érzületben, jellemben, de nem személyükben. Krisztus ugyanígy egy az Atyával.
55:113 Isten jelleme megnyilatkozott Krisztusban
55:114 Krisztus az emberi természetet magára öltve jött el, hogy eggyé legyen az emberi családdal, és ugyanakkor kinyilatkoztassa mennyei Atyánkat a bűnös embernek. Csak Ő, a láthatatlan Isten valóságának képmása, aki kezdettől fogva az Atyánál volt, tudta kinyilatkoztatni az Istenséget az emberiségnek. Ő mindenben hasonlóvá lett testvéreihez. Testté lett, mint ahogy mi is test vagyunk. Megéhezett, megszomjazott és elfáradt. Ha evett, megerősödött, és alvással pihente ki magát. Osztozott az ember sorsában; mégis Isten feddhetetlen Fia volt. Idegen és jövevény volt a földön - a világban, de nem volt a világból való. Kísértések és próbák között élt, miként az ember ma is, de Ő nem vétkezett. Tapintatos, könyörületes, megértő és figyelmes volt. Isten jellemét ábrázolta, és szakadatlanul szolgált Istennek és embernek.
55:115 "Fölkent engem az Úr - mondta,
55:116 Hogy a szegényeknek örömöt mondjak;
55:117 Elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket,
55:118 Hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást,"
55:119 "A vakok szemeinek megnyílását,"
55:120 "Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét...
55:121 Megvigasztaljak minden gyászolót" (Ésa 61:1; Lk 4:18; Ésa 61:2).
55:122 "Szeressétek ellenségeiteket - parancsolja Jézus -, áldjátok azokat, akik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, akik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, akik háborgatnak és kergetnek titeket; hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai", "mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal." "Felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak." "Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas" (Mt 5:44-45; Lk 6:35; Mt 5:45; Lk 6:36).
55:123 "A mi Istenünk nagy irgalmasságáért...
55:124 Meglátogatott minket a naptámadat a
55:125 magasságból,
55:126 Hogy megjelenjék azoknak, akik a sötétségben
55:127 és a halálnak árnyékában ülnek;
55:128 Hogy igazgassa a mi lábainkat
55:129 a békességnek útjára" (Lk 1:78-79).