Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Az Evangelium Szolgai

Az Evangelium Szolgai 40:35


40:35 Az Úr azt kívánja, hogy választott szolgái tanulják meg, hogy fáradozásaikban harmonikus egységben kapcsolódjanak össze. Némelyeknek azonban úgy tűnik, hogy adományaik és munkatársaik adományai között olyan nagy különbség van, hogy összehangolt munkára nincs kilátás. Ha arra gondolnak, hogy egyesek az igazságot egyik prédikátortól így, a másiktól másképp megvilágítva hallották, és szívüket megnyitották az Isten igazsága előtt, akkor szívesen fognak együtt munkálkodni, hogy a különböző lelkületű embereket elérjék. Adományaik bármily különbözőek is, mégis ugyanazon Lélek uralma alatt állhatnak. Ha a szavakban és cselekedetekben jóság és szeretet nyilvánul meg, és minden munkás hűségesen betölti helyét, akkor Jézus imája, amelyet követői egységéért mondott, meghallgattatik, és a világ felismeri, hogy ők Krisztus tanítványai.