37:1 10. A vezető tisztségviselők felelőssége -4
37:2 KRISZTUS SZOLGÁINAK MEGVIZSGÁLÁSA
37:3 Senkit ne bíztassunk arra, hogy prédikátorként menjen a munka mezejére, annak félreérthetetlen bizonyítéka nélkül, hogy Isten hívta el őt. Isten nem akarja nem megfelelő emberekre bízni nyájának terhét. Akiket Isten elhív, azoknak komoly tapasztalattal rendelkező, kipróbált és megfelelőnek bizonyult, jó ítélőképességű férfiaknak kell lenni; olyan férfiaknak, akik meg merik dorgálni a bűnt a szelídség lelkületével, és tudják, hogyan kell táplálni a nyájat. Isten ismeri a szívet, és tudja, kit válasszon.
37:4 Ha a prédikátorok nincsenek kipróbálva, emiatt a gyülekezeteket megtéretlen, alkalmatlan férfiak vezetik, akik elaltatják a tagokat, ahelyett hogy Isten ügyéért nagyobb buzgóságra és komolyságra sarkallnák őket. Vannak prédikátorok, akik elmennek az imaórákra, és ugyanazokat a régi, élettelen imákat mondják újból és újból; ugyanazokat a száraz beszédeket tartják hétről hétre, hónapról hónapra. Hallgatóik számára semmi újat és megelevenítőt nem tudnak nyújtani, és ez bizonyítja, hogy nem részesei az isteni természetnek. Krisztus nem lakik a szívükben hit által.
37:5 Aki állítja, hogy Isten szent törvényeit megtartja és tanítja, és mégis állandóan áthágja azt, mind a hívőknek, mind a bűnösöknek botrányköve. Az a könnyelmű és közömbös mód, amellyel sokan Jehova törvényét és Fiának ajándékát kezelik, sértés Istennel szemben. Csak úgy vehetjük elejét a bajnak, ha mindenkit, aki az Ige tanítója akar lenni, alaposan megvizsgálunk. Azok a férfiak, akiken ez a felelősség nyugszik, gondosan vizsgálják felül előéletét, amióta az igazságot megismerte. Keresztény tapasztalata, Szentírás-ismerete, magatartása a jelenvaló igazság iránt - mindent meg kell vizsgálni. Senkit se vegyenek fel Isten művének szolgájául, amíg nem tanúskodik, hogy az isteni dolgokban igazi, élő tapasztalata van.
37:6 Krisztus tapasztalt, hűséges szolgái gondosan vizsgálják meg azokat, akik a szent munkát fel akarják venni, hogy a világnak a Biblia igazságait tanítsák. Miután tapasztalatokat szereztek, még valamit kell értük tenni: komoly imában az Úr elé vinni őket, hogy Szentlelke által nyilatkoztassa ki, vajon kedvesek-e Őelőtte? Az apostol mondja: "A kézrátételt el ne hirtelenkedd!" (I. Tim. 5:22)
37:7 Az apostolok idejében Isten szolgái nem mertek a saját ítéletükben bízni azoknak a férfiaknak kiválasztásánál, akik magukra akarták vállalni azt az ünnepélyes és szent hivatalt, hogy Isten szócsövei lesznek. Legjobb ítélőképességük szerint kiválasztottak férfiakat, akiket azután az Úr elé állítottak, hogy megtudják, vajon Isten tetszésével találkoznak-e, ha őket - mint helyetteseiket - a területekre küldik. Így kell ezt ma is tenni.
37:8 Gyakran találkozunk olyan férfiakkal, akiket túl gyorsan választottak meg gyülekezeti vénné, anélkül hogy alkalmasak lennének rá. Nincs önuralmuk, nem gyakorolnak jó befolyást, és így a gyülekezetnek a vezető hibás jelleme miatt állandó nehézségei vannak. Az illetőnél elhamarkodták a kézrátételt.
37:9 Isten szolgái legyenek jó hírnevű férfiak, akik képesek az általuk ébresztett igazság utáni vágyat kielégíteni. Derék férfiakra van szükségünk, akik az általuk képviselt munkára dicsőséget hoznak, nem pedig szégyent.
37:10 A prédikátorokat különösen abból a szempontból kell megvizsgálni, vajon helyes-e a felfogásuk a jelenvaló igazságról, hogy egybefüggő tanításokat tudnak-e tartani a jövendölésekről és a gyakorlati bibliai tárgyakról. Ha nem tudnak világos, biblikus előadásokat tartani, akkor egyelőre csak hallgatók és tanulók lehetnek. Ha a bibliai igazság tanítói akarnak lenni, akkor komolyan imádkozó lelkülettel kutassák és ismerjék meg jól az Írást. Mindezeket a dolgokat gondosan, imádkozva vizsgálják meg, mielőtt ezeket a férfiakat a munkaterületre küldenék.
37:11 Pál felismerte Timótheusban azt az embert, aki szent tisztségnek tekinti a prédikátori hivatást, és a szenvedésektől, sőt üldözésektől sem riad vissza, ezenkívül kész volt az oktatást is elfogadni. Mindezek ellenére az apostol mégsem merte a tapasztalatlan ifjú kiképzését magára vállalni addig, amíg jelleméről és előéletéről teljes bizonyosságot nem szerzett.
37:12 Timótheus atyja görög, anyja zsidó volt. Kicsi korától kezdve tanítást nyert a Szentírásból. Szülei házában mélységes és józan vallásos élet folyt. Anyjának és nagyanyjának az élő Isten Igéjébe vetett hite mindig arra intette, hogy mily nagy boldogság Isten akaratát teljesíteni. Isten Igéje volt a zsinórmérték, amely szerint Timótheust ez a két istenfélő nő nevelte.
37:13 A tőlük nyert tanítások hatása és ereje őrizte meg Timótheust, hogy beszéde tiszta maradt az őt körülvevő gonosz befolyástól. Így munkálkodott együtt otthon a család Istennel, hogy előkészítsék őt felelősségteljes tisztségének betöltésére.
37:14 Pál látta, hogy Timótheus hűséges, kitartó és őszinte. Társául választotta tehát munkájához utazásai alatt. Akik Timótheust gyermekkorában oktatták, abban a jutalomban részesülhettek, hogy a gondosan nevelt gyermeket a nagy apostollal bensőséges, szoros kapcsolatban láthatták.
37:15 Pál szerette Timótheust, mint "igaz fiamat a hitben." A nagy apostol gyakran vizsgáztatta fiatalabb tanítványát, kérdéseket tett fel neki bibliai történetekből; és amint helységről helységre utaztak, gondosan kioktatta, hogyan végezhet eredményes munkát. Pál és Silás mindig azon fáradoztak a Timótheussal való érintkezésükben, hogy lelkében az evangélista munkájának szent és komoly hivatásáról már életre keltett befolyásokat mind jobban elmélyítsék.
37:16 Timótheus viszont állandóan tanácsokért és tanításért fordult Pálhoz. Nem engedte, hogy pillanatnyi benyomásai vezessék, hanem higgadtan és nyugodt megfontoltsággal cselekedett. Minden lépésnél feltette a kérdést: Vajon Isten útja-e ez?
37:17 A FELSZENTELÉS
37:18 "Voltak pedig Antiókhiában az ott levő gyülekezetekben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hívattatik Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen... és Saulus. Mikor azért azok szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szentlélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam." (Ap. csel. 13:1-2) Mielőtt tehát ezt a két apostolt a pogánymisszióra kiküldték, böjttel, imával és kézrátétellel ünnepélyesen Istennek szentelték őket. Ezzel egyszersmind felhatalmazta őket a gyülekezet, hogy az igazságot hirdessék, hogy kereszteljenek és gyülekezeteket alapítsanak, amelyek korlátlan egyházi teljhatalmat élvezhettek.
37:19 A keresztény gyülekezetek életében ekkor új és fontos időszak kezdődött. Megkezdődött az evangélium diadalútja a pogányok között; a gyülekezet pedig megerősödött a megtérő lelkekkel. Várható volt azonban, hogy az erre a munkára kijelölt apostolok bizalmatlansággal, előítélettel és irigységgel találkoznak majd, és tanításuk, amely "lerontotta a közbevetett válaszfalat" (Ef. 2:14) - amely hosszú időn át szétválasztotta a zsidókat és görögöket -, az eretnekség vádját lobbantotta fel. Ennek következtében az evangéliumi prédikátori tisztségre nyert felhatalmazásokat sok törvénytisztelő, jámbor zsidó kétségbe vonta.
37:20 Isten azonban előre látta a nehézségeket, amelyek szolgái útját akadályozhatják, és - hogy munkájuk zavartalanul alakulhasson - kinyilatkoztatás útján utasította a gyülekezetet arra, hogy a prédikátori tisztségre nyilvánosan avassa fel őket. Így felszentelésük nyilvános elismerése volt Isten rendelésének, hogy ők vigyék a pogányoknak az üdvözítő evangéliumot.
37:21 Pál, valamint Barnabás is magától Istentől kapták a megbízatásukat. A kézrátétel ceremóniája nem jelentette a kegyelem vagy képesség újabb adományát. Az csak a tisztség formai elismerése volt, felhatalmazás a hivatásra. A gyülekezet így nyomta rá pecsétjét Isten munkájára.
37:22 A zsidók számára az ilyen eljárás nagy jelentőséggel bírt. Ha a zsidó apa gyermekeit megáldotta, ünnepélyesen fejükre helyezte kezeit. Ha egy állatot odaszántak áldozatul, akkor az áldozatot bemutató papnak szintén rá kellett helyeznie kezeit az áldozat fejére. Amikor tehát az antiókhiai hívő gyülekezet szolgái rátették kezüket Pál és Barnabás fejére, ezen cselekedetükkel Istent arra kérték, hogy a kiválasztott apostolokra - különösen munkájukra - szóló felavatásukra adja az Ő áldását.
37:23 Később a kézrátétellel való felszentelés szertartásával nagyon visszaéltek. Indokolatlan fontosságot tulajdonítottak ennek a cselekménynek, mintha azokra, akik ilyen felszentelésben részesültek, azonnal valamilyen erő áradna, amely őket bizonyos lelki hivatásra képesítené. Azonban a Szentírás semmit sem jegyzett fel arról, hogy a két apostolra felszentelésük alkalmával pusztán kézrátevés által valamilyen erő áradt volna. Csak felszentelésükről értesülünk és azt követő munkájuk jelentőségéről.
37:24 A két apostol felavatásának körülményei az evangélium szolgálatára világosan bizonyítják, hogy az Úr a Szentlélek által különválasztott, elhívott eszközei által működik megszervezett gyülekezetében. Amikor az Üdvözítő néhány évvel előbb kinyilatkoztatta Pálnak, hogy mi a szándéka vele, Pál azonnal összeköttetésbe került a Damaszkuszban újonnan alakult gyülekezet tagjaival. A damaszkuszi gyülekezet így e megtért farizeus személyes tapasztalatairól rögtön tudomást szerzett. Amikor pedig az egykor adott isteni megbízatást átfogóbban végrehajtották, a Szentlélek megbízta a gyülekezetet, hogy Pált és munkatársát felavassák, miáltal újabb bizonyságát adta, hogy Pál az Úr kiválasztott eszköze az evangélium terjesztésére a pogányok között. Miközben az antiókhiai gyülekezet vezetői "szolgáltak az Úrnak és böjtöltek, mondta a Szentlélek: Válasszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, amelyre én őket elhívtam." (Ap. csel. 13:2)
37:25 Isten e földön egyházát tette a világosság közvetítőjévé, és általa akarja közölni szándékát és akaratát. Nem ad egyetlen szolgájának sem olyan tapasztalatot, amely független volna a gyülekezet tapasztalatától vagy éppen ellentétben állna azzal. Nem is közli a gyülekezetekre vonatkozó akaratát csak egy emberrel, miközben azt - Krisztus testét - sötétség borítja. Gondviselésében szolgáit szoros kapcsolatba hozza gyülekezetével azért, hogy kevésbé bízzanak önmagukban, de annál nagyobb bizalommal viseltessenek azokkal szemben, akiket munkája fejlesztésére használ fel.
37:26 Kezdettől fogva mindig voltak a gyülekezetben olyan emberek, akik állandóan személyes függetlenségre törekedtek. Az ilyenek nem látják be, hogy a szellem ilyen függetlenítése az embert könnyen arra vezetheti, hogy túlságosan bízzék önmagában, és saját ítéletét többre értékelje testvérei tanácsánál és ítéleténél; különösen azokénál, akiket Isten népének vezetésére tisztségekkel ruházott fel. Isten tekintélyt és hatalmat adott gyülekezetének, amelyet lebecsülni vagy megvetni senkinek sincs joga; aki így cselekszik, Isten szavát veti meg.
37:27 Aki hajlamos arra, hogy saját ítéletét tekintse mérvadónak, nagy veszélyben forog. Sátán jól megfontolt terve az, hogy elválassza mindazoktól, akik a világosság követői, és akik által Isten munkálkodik, hogy művét a földön kiterjessze és felépítse. Lekicsinyelni és megvetni azokat, akiket Isten bízott meg az igazság terjesztésében felelősség viselésével - annyit jelent, mint megvetni azokat, akiket Isten népe támogatására, bátorítására és erősítésére rendelt. Ha az Isten művében dolgozó munkás abban a hitben él, hogy ő senki mástól, csak közvetlenül Istentől kaphat világosságot, ezzel kaput nyit az ellenségnek, aki könnyűszerrel elcsábítja és legyőzi. Az Úr rendezte bölcsen, hogy a hívőket szoros kapcsolat fűzze össze: keresztényt kereszténnyel, gyülekezetet gyülekezettel. Így lehetséges csak, hogy az ember Istennel együtt dolgozzék. Így rendelnek alá minden eszközt a Szentléleknek, és valamennyi hívő rendszeres, jól irányzott törekvésben egyesülve közölheti a világgal Isten kegyelmének örömhírét.
37:28 Pál formai felszentelését úgy tekintette, mint életműve egy új és fontos korszakának kezdetét. Később ez időtől számította apostoli működésének kezdetét a keresztény gyülekezetekben.
37:29 A tizenkettő beiktatása volt az első lépés az egyház megszervezésében, amelynek Krisztus mennybemenetele után, itt a Földön kellett munkáját vezetni. A Szentírás így szól az elhívásról: "Azután felment a hegyre, és magához szólította akiket akart; és hozzá mentek. És választott tizenkettőt, hogy vele legyenek és hogy kiküldje őket prédikálni." (Mk. 3:13-14)
37:30 Isten és angyalai örömujjongva szemlélték ezt a jelenetet. Az Atya tudta, hogy ezekből a férfiakból árad szét a menny világossága, és hogy szavuk, amellyel bizonyságot tesznek Fiáról, nemzedékről nemzedékre, századokon át a világ végéig visszhangzik majd.
37:31 A tanítványoknak, akik Krisztus tanúi, azt kell hirdetniük, amit Mesterüktől láttak és hallottak. Ennél fontosabb szolgálatra Isten még nem hívott el embereket. Ennél csak Krisztus szolgálata nagyobb. Isten munkatársaivá kell lenniük a világ megmentésére. Miként az Ótestamentumban a tizenkét pátriárka képviselte Izráelt, úgy képviselte a tizenkét apostol az evangéliumi gyülekezetet.