3:5 A Megváltó munkája nem volt helyhez vagy időhöz kötve. Irgalmassága nem ismert határt. Gyógyító és tanítói munkássága olyan nagy méreteket öltött, hogy Palesztinában nem volt elég nagy épület, amely a köréje gyűlt tömeget befogadhatta volna. Galilea zöldellő domboldalai, az országutak, a tengerpart, a zsinagóga és minden hely, ahová a betegeket vinni tudták - az Ő kórházává alakult. Minden nagy- és kisvárosban, faluban, amerre járt, a szenvedőkre helyezte kezét és meggyógyította őket. Ha bárhol az Ő üzenetének befogadására készséges szíveket talált, a mennyei Atya szeretetét hangsúlyozva vigasztalta őket. Egész nap szolgálatára állt azoknak, akik hozzá jöttek; este pedig azoknak szentelte figyelmét, akiknek napközben dolgozniuk kellett, hogy családjukat el tudják látni. Jézus hordozta az emberiség megmentése felelősségének óriási terhét. Tudta, hogy mindenki elvész, ha nem következik be határozott változás az emberiség alapelveiben és céljaiban. Ez volt az Ő lelkének terhe, és senki sem tudta felbecsülni, értékelni a Rá nehezedő súlyt. Magányos volt gyermekkorában, ifjúkorában és felnőttként is; és mégis a jelenlétében tartózkodni a mennyországot jelentette. Naponta érték a megpróbáltatások és a kísértések, napról napra kapcsolatba került a gonosszal és látta hatalmát azokon, akiket megáldani és megmenteni akart, mégsem vallott kudarcot és nem csüggedt el.