3:28 A világ Megváltója szertejárt és mindenütt jót cselekedett. Milyen komolyan figyelte hallgatói megváltozott arcvonásait, ha a nép előtt állt és az örök Igazság szavaival szólt hozzájuk! Azok az arcok, melyek mély érdeklődést és tetszést fejeztek ki szavai hallgatásánál, megadták számára az elégtételt. Amikor a világosan kifejtett igazság valamely dédelgetett bűnt vagy bálványt érintett, észrevette az arcvonások változásán: a hideg, szigorú, kitérő tekinteteken, hogy nem szívesen fogadják az igazságot. Jézus tudta, hogy hallgatói rászolgáltak a bűn világos megfeddésére és az a fénycsóva, amellyel bevilágította lelkük sötét kamráit, a legnagyobb áldásukra szolgált volna, ha befogadják.