25:41 William Miller ezekkel a szavakkal fejezte ki, mit éreztek azok, akik még mindig hittek abban, hogy Isten vezette őket: “Ha az akkori bizonyítékaim birtokában újra kellene élni az életemet, ahhoz, hogy becsületes legyek Isten és ember iránt, ugyanazt tenném, amit tettem. Remélem, hogy ruhám mentes az emberek vérétől. Úgy érzem, hogy amennyire rajtam állt, szabad vagyok elkárhozásuk minden vádjától. “ “Habár kétszer ért csalódás - írta Isten embere -, nem vagyok sem levert, sem csüggedt... Most is éppoly szilárdan hiszek Krisztus eljövetelében, mint korábban. Csak azt tettem, amit évekig tartó komoly megfontolás után ünnepélyes kötelességemnek tartottam. Ha hibáztam, könyörületességből tettem, embertársaim iránti szeretetből, és Isten iránti kötelességérzetből. “ “Egy dologról meg vagyok győződve: csak azt prédikáltam, amiben hittem; és Isten velem volt, hatalma megmutatkozott munkámban, és sok jó származott belőle. “ “Emberileg minden azt mutatta, hogy a prófétikus időről való prédikálás ezreket ösztönzött a Szentírás tanulmányozására, akik aztán hit és Krisztus vére által megbékéltek Istennel.” “Sohasem vágytam a büszkék mosolyára, sem nem hunyászkodtam meg, amikor a világ elítélt. Ma sem keresem kegyüket, sem nem keltem fel szükségtelenül haragjukat. Soha nem kérem kezükből életemet. Remélem, hogy a haláltól sem fogok meghátrálni, ha a jó és gondviselő Isten így határoz.”