69:1 66. A NYOMORÚSÁG IDEJE
69:2 Láttam, hogy a szentek elhagyják a falvakat és városokat, csoportokba verődnek s a legmagányosabb helyeken tanyáznak. S miközben az istentelenek éhséget és szomjúságot szenvedtek, őket Isten angyalai látták el kenyérrel és vízzel. Láttam, hogy a föld vezető férfiai tanácskozásra gyűltek össze és Sátán és angyalai is tanácsot tartottak. Egy írást láttam, amelynek másolatait a föld különböző részében terjesztettek, és amely elrendeli, hogy a szenteket, amennyiben vonakodnának különös hitüket feladni, a szombat megtartásáról lemondani és ahelyett a hét első napját megünnepelni, egy bizonyos idő eltelte után megölhetik. De a megpróbáltatás eme nehéz óráiban is teljesen nyugodtak maradtak a szentek, mert Istenben bíztak és ígéreteinek megvalósításában hittek, és tudták, hogy az Úr előkészíti számukra a megszabadulás útját. Egyes helyeken, még mielőtt a rendelet érvénybe lépett volna, a gonoszok rárontottak a szentekre, hogy megöljék őket; csakhogy harcosoknak öltözött angyalok küzdöttek ellenük. Sátán arra a kiváltságra vágyott, hogy a Magasságos szentjeit kiirthassa, azonban Jézus megparancsolta angyalainak, hogy őrködjenek felettük. Ezáltal megdicsőül Isten, mert a pogányok látják, hogy az Úr szövetséget kötött azokkal, akik megtartják parancsolatait; Jézus is megdicsőül, mert nyilvánvaló lesz, hogy ama hűséges lelkek, kik oly sokáig várakoztak megjelenésére, most megdicsőülnek, és halhatatlanságba öltöznek, anélkül, hogy halált láttak volna.
69:3 Nemsokára láttam, hogy a szentek végtelen lelki gyötrelmeket szenvedtek el. Úgy látszott, hogy teljesen körülveszik őket a föld gonosz lakói. Mintha minden ellenük támadt volna. Egyesek félni kezdtek, hogy Isten talán mégis elhagyta őket, hogy mégis az istentelenek kezei által pusztulnak el. De ha szemeik megnyílhattak volna, láthatták volna, hogy az angyalok végtelen sokasága van körülöttük. Ezután a dühöngő gonoszok tábora rájuk támadt. Azt nyomon követte a rossz angyalok csapata, amely őket a szentek megölésére uszította. De mielőtt a szentekhez közeledhettek volna, az istenteleneknek a szent angyalok táborán kellett volna hatolniuk. Ez pedig lehetetlen volt. Isten angyalai visszavonulásra kényszerítették őket, és a körülöttük szorgoskodó gonosz angyalokat.
69:4 Ez volt a szentek rettenetes lelki gyötrelmének órája. Éjjel és nappal Istenhez kiáltottak, szabadulást esdve Tőle. A látszat után ítélve, nem volt mód számukra a szabadulásra. Az istentelenek már diadalittas elbizakodottságukba ujjongva mondták: "Miért nem szabadít ki benneteket a ti Istenetek a mi kezeink közül? Miért nem álltok talpra és miért nem mentitek meg életeteket?" Ám a szentek ügyet sem vetettek rájuk. Jákobhoz hasonlóan imában küzdöttek Istennel. Az angyalok vágyva vágyakoztak arra, hogy megszabadíthassák őket, csakhogy még egy kissé várakozniuk kellett. Isten népének meg kellett inni a poharat s meg kellett keresztelkedni ama keresztséggel. Az angyalok feladatukat híven teljesítve vigyáztak rájuk. Isten nem tűrte, hogy neve meggyaláztassék a pogányok között. Csakhamar el kellett jönnie annak az időnek, midőn hatalmas erejét kinyilatkoztatja, s szentjeit dicsőségesen megszabadítja. Nevének megdicsőítése céljából minden egyes lelket megvált, aki türelmesen várakozott, s akinek neve fel van írva az élet könyvében.
69:5 Figyelmemet a hívő Noéra irányították. Midőn ama nagy eső aláhullott, s a vízözön elérkezett, Noé és családja a bárkába vonult, melynek ajtaját Isten maga zárta be mögöttük. Noé hűségesen figyelmeztette a vízözön előtti világot, noha azok őt kigúnyolták. Azonban mikor a hatalmas vízár teljesen elborította a földet, egyik a másik után merült el a habokban, megpillantották az oly sokat csúfolt bárkát, amint biztonságban úszik a víz színén. Biztos menedéket nyújtva Noénak és családjának. Láttam, hogy Isten népe, amely a világot szintén figyelmeztette az eljövendő haragra, hasonlóképpen menekült meg. Isten nem tűrheti, hogy az istentelenek legyilkolhassák azokat, akik hűségesen várakoztak az elváltozásra, és akik nem voltak hajlandók imádni a vadállatot s felvenni annak bélyegét. Láttam, hogy Sátán és gonosz serege s mind, akik Istent gyűlölik, csak akkor lennének kielégítve, ha módjukban állna a szenteket legyilkolni. Óh, mily nagy győzelemérzet lenne ez Sátán őfenségének, ha az utolsó küzdelemben legyűrhetné azokat, akik oly sokáig várakoztak Arra, akit szerettek. Azok, akik gúnyt űztek abból, hogy a szentek felszállnak Istenhez, majd csodálkozva látják Istennek népe iránti szerető gondoskodását, és látni fogják Isten népének dicsőséges szabadulását. Midőn a szentek elhagyták a városokat és falvakat, az istentelenek nyomukban voltak, hogy legyilkolják őket. De azok a kardok, melyeket felemeltek, hogy Isten szentjeit megöljék, erőtlenül, szalmaszálként hullottak le s törtek darabokra. Isten angyalai megoltalmazták a szenteket. Midőn éjjel és nappal szabadulásért kiáltottak Istenhez, kiáltásuk Isten elé jutott.