50:3 Igaz, hogy Sátán ujjongott a szentek szenvedésein, de azért mégsem volt elégedett. Nemcsak a testet, hanem a lelket is uralni akarta. A szenvedések, miket a keresztények elszenvedtek, azt eredményezték, hogy csak annál közelebb vonta őket az Úrhoz, jobban összetartottak, annál jobban szerették egymást s annál inkább féltek attól, hogy az Urat megszomoríthatják. Sátán azonban azt akarta, hogy Isten kegyét is elveszítsék. Jól tudta, hogy akkor elveszítik erejüket, szilárdságukat és kitartásukat. Igaz, hogy ezrek veszítették közülük életüket, de helyettük mindjárt mások támadtak, kik helyükbe léptek. Sátán látta, hogy elveszti alattvalóit; mert bárhogy szenvednek és üldöztetnek is, bírják Jézus drága ígéretét, hogy országa polgárainak tekinti őket. Sátán ezért oly terveket kovácsolt, amelyeknek segítségével eredményesebben küzdhessen Isten uralma ellen, és az egyházat legyőzhesse. Arra indította a pogány bálványimádókat, hogy fogadják el a keresztény hitnek egy részét. Kijelentették, hogy ők is hisznek Krisztus kereszthalálában és feltámadásában s felajánlották, hogy egyesülnek a keresztényekkel, anélkül, hogy szívükben újjászülettek volna. Óh, mily félelmes veszedelmet jelentett ez a gyülekezet számára. A lelki veszedelem korszaka volt ez. Egyesek azt gondolták, hogyha némileg engednek s egyesülnek ezekkel a pogányokkal, akik a kereszténység egy részét elfogadták, ezzel talán sikerül nekik a pogányokat egészen meggyőzni. Sátán el akarta csavarni a Biblia tanításait.