24:7 Az önküldött követek valóságban átkai a műnek. Őszinte lelkek a legteljesebb bizalommal viseltetnek irántuk, mert azt hiszik, hogy Isten tanácsa szerint járnak el, és a legteljesebb összhangban vannak a gyülekezettel; ezért eltűrik, hogy Úrvacsorát osszanak és hogy - miután kötelességeiket felismerték - alámerítsék őket. Azonban később, midőn több világosságot nyernek, ami előbb utóbb bekövetkezik, tapasztalják majd, hogy ezek az emberek nem Isten elhívott és kiválasztott követei, mint akiknek ők tartották. Nagy zavarba jutnak, az igazságot is kétségbe vonják, melyet elfogadtak. Úgy érzik, mintha mindent ismét meg kellene tanulniuk. Az ellenség kétséget támaszt szívükben aziránt, hogy tényleg Isten oktatta és vezérelte e őket idáig s nem nyughatnak mindaddig, amíg újból alá nem merítkeznek és újból nem kezdenek mindent. Isten hírnökeinek sokkal nehezebb olyan helyekre menni, ahol már mások voltak s helytelen befolyást gyakoroltak, mint új területekre. Isten szolgái legyenek egyszerűek, viselkedjenek őszintén, s ne leplezzék a rosszat. Ne feledkezzenek meg arról, hogy élők és holtak között állanak, s hogy majd számolniuk kell hűségükről, munkájukról s befolyásukról, melyet a nyájra gyakoroltak, amely fölé Isten őket vigyázókká tette.