21:24 - 1854 tavaszán újból meglátogattuk Michigant és bár fatörzsekkel szórt úton és iszapos posványokon kellett keresztül utaznunk, erőnk nem hagyott el. Úgy éreztük, hogy az Úr azt kívánja, hogy látogassuk meg Wisconsint és így elhatároztuk, hogy éjszaka Jacksonban vonatra szálltunk. Mikor a vonathoz készülődtünk, indítást éreztünk, hogy imában egyesüljünk és mikor felajánlottuk magunkat az Úrnak nem tudtuk sírásunkat elfojtani. Emelkedett lelkülettel indultunk a pályaudvarra. Az első kocsik egyikébe szálltunk fel, melynek ülése magas támlájú volt. Azt reméltük, hogy éjszaka majd alszunk egy keveset. A kocsi azonban foglalt volt és így az utána következőbe szálltunk, hogy helyet kapjunk. A kalapomat, melyet éjszakai utazásnál le szoktam venni, most nem tettem le és az utazó táskámat is kezemben tartottam, mintha vártam volna valamit. Sajátságos érzéseinkről beszéltünk. A vonat már 3 mérföldnyire elhagyta Jacksont, mikor egy heves rázkódtatást éreztünk előre és hátra, majd váratlanul megállt. Kinyitottam az ablakot és az egyik kocsi egyik végén állva láttam. Jajkiáltásokat hallottam és zavar uralkodott. A mozdony kisiklott, de a mi kocsink a síneken állt kb. 100 lábnyira leszakadva az előző kocsitól. A kapcsok nem sérültek meg, nem törtek el, a mi kocsinkat lekapcsolták az előtte valóról. Úgy véltük, hogy ezt angyal végezte. A csomagkocsi alig sérült meg, s így könyvekkel telt nagy bőröndünk sértetlen maradt. A másodosztályú kocsi teljesen összetört. A kocsi darabjai és az utasok a sin két oldalán feküdtek. Az a kocsi, melyben először helyet kerestünk, meglehetősen összetört és egyik része a romhalmazon, a levegőben állt. Négyen meghaltak, vagy életveszélyesen megsebesültek és sokan szenvedtek súlyos sebesüléseket. Éreztük, hogy Isten angyalt küldött, ki megóvta életünket.