20:10 Két hónapig tartó összejöveteleket tartottunk, melyek Rochestertől egész Baugerig /Maine/ terjedtek. Ezt az utat fedett kocsikon és a mi jó "Charlie" lovunkkal - Vermont testvérek ajándéka - akartuk megtenni. Alig mertük a gyermeket ilyen válságos körülmények között elhagyni, de elhatároztuk magunkat, hogy megyünk, ha a gyermek állapota rosszabbra nem fordul. Az esetet az Úr elé vittük és azt határoztuk, hogy ha a gyermek étvágya megjön, akkor elutazunk. Az első nap nem állt be javulás. Az első előadásra pedig két napon belül kellett elutaznunk. A gyermek a legcsekélyebb táplálékot sem vette magához. Másnap délben levest kért, melytől megerősödött. Aznap du. elutaztunk. Kb. 4 órakor beteg gyermekemet egy párnára fektettem és nekiindultunk a 40 mérföldes útnak. Aznap éjjel nagyon nyugtalan voltam. Nem tudott aludni és én egész éjjel karjaimban tartottam őt. Másnap reggel tanácskoztunk, hogy hazatérjünk Rochesterbe, vagy tovább utazzunk. Az emberek kinél megszálltunk, azt mondták, hogy ha tovább megyünk, akkor a gyermeket eltemethetjük és a látszat e mellett szólt. De én nem mertem Rochesterbe visszatérni. Mi hittük, hogy a betegség Sátán műve, ki úgy akarja utunkat megakadályozni és mi nem akartunk engedni neki. Azt mondtam a férjemnek: "Ha visszatérünk, a gyermek halálára számíthatunk. Ha tovább megyünk esetleg meghal. Utazzunk és bízzuk magunkat az Úrra."