18:36 Dávidot Saul féltékenysége a pusztába száműzte, ahol minden emberi támogatástól elvágva erősen Istenre támaszkodott. A pusztai élet bizonytalansága, szüntelen veszedelmei, a gyakori menekülések kényszere, a köréje gyülekező emberek jelleme, "akik nyomorúságban valának, és mindazok, akiknek hitelezői voltak, és minden elkeseredett ember... " (1 Sám 22:2) szükségessé tették a szigorú önfegyelmet. Ezek a tapasztalatok felébresztették és kifejlesztették azt a képességét, hogy bánni tudjon az emberekkel, részvétet érezzen az elnyomottak iránt és gyűlölje az igazságtalanságot. A hosszú évek várakozásában és veszedelmeiben Dávid megtanulta, hogy Isten hatalmával juthat trónra, és csak az Ő bölcsessége által kormányozhat helyesen. Dávid a viszontagságok és szenvedések iskolájában érdemelte ki azt a róla szóló jelentést - habár erre nagy bűne árnyékot vetett -, hogy "... szolgáltat vala Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot" (2 Sám 8:15).