81:26 Krisztus soha nem vonta úgy magára a sokaság figyelmét, mint most, amikor a sírboltban feküdt. Eddigi szokásaiknak megfelelően az emberek most is elvitték a templom udvaraiba betegeiket és szenvedő szeretteiket és azt kérdezgették: Ki tudná nékünk megmondani, hogy hol van a názáreti Jézus? Sokan messziről jöttek, hogy megtalálják Őt, aki meggyógyította a betegeket és feltámasztotta a halottakat. Mindenfelől ez a kiáltás hallatszott: Krisztust, a gyógyítót akarjuk! ez alkalommal azokat, akikről azt gondolták, hogy a lepra előjelei mutatkoztak meg rajtuk, megvizsgálták a papok. Sokaknak azt a megállapítást kellett hallaniuk, hogy férjük, feleségük vagy gyermekük leprás, és tudomásul venniük azt az ítéletet, hogy ezeknek el kell távozniuk védelmet nyújtó otthonukból és le kell mondaniuk barátaik gondoskodásáról, az idegeneket pedig ezzel a szomorú kiáltással kell figyelmeztetniük: "Tisztátalan! Tisztátalan!" A názáreti Jézus jóságos kezei azonban - amelyek sohasem tagadták meg, hogy gyógyító erővel érintsék meg a visszataszító leprást - a mellén összekulcsolva feküdtek. Azok az ajkak, amelyek mindig ezekkel a vigasztaló szavakkal feleltek a leprások kérésére: "Akarom, tisztulj meg" (Mt 8:3), most némák voltak. Sokan folyamodtak a főpapokhoz és a főemberekhez együttérzésért és szabadításért, de hiába. Nyilvánvalóan azt akarták, hogy az élő Krisztus legyen ismét közöttük. Állhatatos megfontoltsággal Őt keresték. Nem akartak ~ lemondani arról a szándékukról, hogy megtalálják Őt. A templom udvaraiból azonban kikergették őket. A kapuknál pedig katonák álltak, hogy visszatartsák a sokaságot, amely követelődzött, hogy engedjék belépni őket, mert elhozták magukkal betegeiket és haldoklóikat.