81:25 Nikodémus, mikor Jézust a kereszten látta függeni, visszaemlékezett Jézusnak azokra a szavaira, amelyeket éjnek idején az Olajfák-hegyén mondott: "Amiképpen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképpen kell az ember Fiának felemeltetnie. Hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:14-15). Azon a szombaton, amikor Krisztus a sírban feküdt, Nikodémusnak alkalma volt az elmélkedésre. Most tisztább fény világosította meg elméjét, és azok a szavak, amelyeket Jézus mondott neki, nem voltak többé titokzatosak számára. Úgy érezte, sokat veszített azzal, hogy Jézussal nem volt szorosabb kapcsolatban földi élete folyamán. Most emlékezetébe idézte a Golgotán lejátszódott eseményeket. Krisztusnak az az imádsága, amelyet gyilkosaiért mondott és a haldokló tolvaj kérdésére adott válasza a szívéhez szólt ennek a tanult tanácstagnak. Lelki szemeivel ismét feltekintett a haláltusáját vívó Üdvözítőre; lelki füleivel ismét hallotta Krisztus utolsó kiáltását: "Elvégeztetett!" (Jn 19:30), s ez a Győztes szavaként hangzott el. Ismét látta a rengő, ingadozó földet, az elsötétült egeket, az elhasadt függönyt, a megremegő sziklákat, és hite örökre megerősödött. Ugyanaz az esemény, amely megsemmisítette a tanítványok reménységét, Józsefet és Nikodémust meggyőzte Jézus Istenségéről. Félelmüket legyőzte egy erős és megrendíthetetlen hit bátorsága.