69:5 Eljött Krisztus megdicsőülésének órája. Ott állt a kereszt árnyékában, és a görögök érdeklődése megmutatta Neki, hogy az áldozat, melyet hozni készül, sok férfit és nőt vonz majd Istenhez. Tudta, hogy a görögök hamarosan olyan helyzetben látják majd Őt, amilyenről nem is álmodtak. Látják, amint Barabbás, a rabló és gyilkos mellé állítják, akit a választás alapján szabadon engednek Isten Fia helyett. Hallják, amint a papoktól és főemberektől befolyásolt nép dönt. S a kérdésre: "Mit cselekedjem hát Jézussal, akit Krisztusnak hívnak?" - ezt a választ adják: - "Feszíttessék meg!" (Mt 27:22). Az emberek bűneiért így szerzett engesztelés révén - Krisztus tudta - országa létrejön, s kiterjed az egész világra. Helyreállítóként fog munkálkodni, s Lelke győzedelmeskedik. Egy pillanatra a jövőbe tekintett, s hallotta a hangokat, melyek a föld minden részén hirdetik: "Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit" (Jn 1:29). Ezekben az idegenekben a nagy aratás zsengéjét látta, amikor leomlanak a zsidók és pogányok közti válaszfalak, s minden nemzet, nyelv és nép meghallja az üdvösség üzenetét. Ennek az előrevetítése, a reménység beteljesedése fejeződik ki a szavakban: "Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia" (Jn 12:23). Azonban magát az utat, melyen ennek a megdicsőítésnek végbe kell mennie, Krisztus sohasem tévesztette szem elől. A pogányok begyűjtésének az Ő közelgő halála után kellett bekövetkeznie. A világ csakis halála által menekülhet meg. Mint a gabonamagnak, az ember Fiának is úgy kellett a földbe vettetnie és meghalnia, eltemettetnie szem elől, azonban újra élni fog.