66:7 Jézus átható tekintete újból végigpásztázta a templom megszentségtelenített udvarát. Minden szem felé fordult. Pap és főember, farizeus és pogány döbbent tisztelettel meredt reá, aki a mennyei király fenségével állt előttük. Egész lényén átvillant istensége, s olyan méltósággal és dicsőséggel ruházta föl Krisztust, amilyet még sohasem nyilvánított ki. A hozzá legközelebb állók olyan messze húzódtak tőle, amennyire csak a tömeg engedte. Néhány tanítványától eltekintve a Megváltó egyedül állt. Minden hang elcsitult. Kibírhatatlannak tűnt a mély csend. Krisztus olyan erővel szólalt meg, hogy viharként rázta meg az embereket: "Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek" (Mt 21:13). Hangja kürtszóként zengett a templomban. Arcán a neheztelés emésztő tűzhöz hasonlított. Hatalommal parancsolta meg: "Hordjátok el ezeket innen" (Jn 2:16).