Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Jezus Elete

Jezus Elete 55:17


55:17 Egy samaritánus odaért az úton, ahol a szerencsétlen feküdt, s amikor meglátta, könyörületre indult iránta. Nem érdekelte, pogány-e vagy zsidó az idegen. Ha zsidó, a samaritánus jól tudta, hogy fordított helyzetben a férfi szembeköpné, és megvetéssel kerülné ki. Emiatt azonban nem habozott. Nem törődött vele, hogy ő maga is erőszak áldozatává válhat, ha sokáig időzik ott. Csak az számított, hogy egy szenvedő emberi lénynek szüksége van rá. Levette ruháját és betakarta a férfit. Az útra tartalékolt olajat és bort a sebesült gyógyítására, felfrissítésére használta föl. Ezután föltette a tulajdon barmára, lassan, lépésben vitte, hogy ne rázza az ismeretlent, ne okozzon fölöslegesen fájdalmat neki. Bevitte egy fogadóba, egész éjjel gondozta, odaadóan figyelte. Reggelre a beteg jobban lett, a samaritánus útnak indult. Ezelőtt azonban a fogadós gondjaira bízta, kifizette a költségeket, sőt letétet hagyott a továbbiakra. Még ezzel sem elégedett meg, gondoskodott az esetleges ezen felüliekről is. Így szólt a gazdához: " Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked" (Lk 10:35).