42:22 Az emberek a mannára hivatkoztak Krisztusnak, amit atyáik a pusztában ettek, mintha annak az eledelnek a biztosítása nagyobb csoda lett volna, mint a Jézusé. Ő azonban rámutat, hogy milyen csekélység volt az az ajándék azokhoz az áldásokhoz képest, amelyeket Ő kíván nyújtani. A manna csupán a földi létet tarthatta fönn, nem akadályozhatta meg a halál közeledtét, nem biztosíthatott halhatatlanságot, viszont a mennyei kenyér örök életre táplálja a lelket. A Megváltó így szólt: "Én vagyok az életnek kenyere. A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak. Ez az a kenyér, amely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon. Én vagyok amaz élő kenyér, amely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké" (Jn 6:48-51). Ehhez a képhez Krisztus most hozzátesz egy másikat. Csakis halála által adhat életet az embernek, s a következő szavakkal halálára mutat, az üdvösség eszközére. Így szól: "Az a kenyér pedig, amelyet én adok, az én testem, amelyet én adok a világ életéért" (Jn 6:51).