33:1 32. A százados
33:2 Krisztus így szólt a királyi emberhez, akinek fiát meggyógyította: "Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek" (Jn 4:48). Bántotta, hogy saját népe kéri számon Messiás-voltának külső jeleit. Újra és újra elcsodálkozott hitetlenségükön. És csodálkozott a százados hitén, mikor az Hozzá jött. A százados nem kételkedett a Megváltó hatalmában. Még arra sem kérte, hogy személyesen vigye véghez a csodát. "Csak szólj egy szót, - mondotta - és meggyógyul az én szolgám" (Mt 8:8).
33:3 A százados szolgáját agyvérzés érte, és már halálán volt. A rómaiak a szolgákat rabszolgáknak tekintették, piacokon adták-vették, rosszul, sőt kegyetlenül bántak velük, ám a százados szeretettel ragaszkodott szolgájához, és szívből kívánta gyógyulását. Hitte, hogy Jézus meggyógyíthatja. Még nem látta a Megváltót, de amit hallott Felőle, az hittel töltötte el. Ez a római a zsidók formalizmusa ellenére meg volt győződve arról, hogy hitük az övénél felsőbbrendű. Ő már áttörte a nemzeti előítélet és gyűlölet gátját, amely elválasztotta a győzőket a legyőzöttektől. Kinyilvánította tiszteletét Isten iránt, és jóindulatú volt a zsidókhoz, mint az Úr imádóihoz. Krisztus tanításában - ahogyan elmondták neki - megtalálta, amire a léleknek szüksége van. Ami lelkiség csak találtatott benne, az megrezdült a Megváltó szavaira. Ám méltatlannak érezte magát, hogy Jézus színe elé járuljon, ezért a zsidó vénekhez fordult, hogy tolmácsolják kérését szolgája meggyógyítását illetően. Ők ismerik a Nagy Tanítót, és - gondolta - tudják, hogyan közelítsék meg, hogy elnyerjék kegyét.
33:4 Amikor Jézus Kapernaumba ért, a vének küldöttsége fogadta, akik elmondták Neki a százados kérését. Hangsúlyozták: "Méltó, hogy megtedd néki; mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát is ő építtette nékünk" (Lk 7:4-5).
33:5 Jézus azonnal elindult a tiszt otthona felé, de a tolongó sokaság miatt lassan haladt. Jövetelének híre megelőzte, és a százados alázatosan ezt üzente Neki: "Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj" (Lk 7: 6). A Megváltó mégis tovább haladt, s végül a százados Hozzá merészkedett, és ezzel egészítette ki az üzenetet: "Magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek" (Lk 7:7); "hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám. Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi" (Mt 8:8-9). Ahogyan én a római hatalmat képviselem, és katonáim elismerik tekintélyemet, mint feljebbvalóét, úgy képviseled Te a Végtelen Isten hatalmát, és minden teremtmény engedelmeskedik szavadnak. Parancsolhatod, hogy a betegség távozzék, s az engedelmeskedni fog Neked. Felszólíthatod mennyei követeidet, s ők részesíthetnek az éltető erőben. Csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.
33:6 "Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék őrajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!" (Lk 7: 9) A századoshoz pedig így szólt: "Legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában" (Mt 8 :13).
33:7 A századost Jézus jóindulatába ajánló zsidó vének elárulták, milyen távol állnak az evangélium szellemétől. Nem ismerték föl, hogy egyedül nagy szükségünk alapján tarthatunk igényt Isten kegyelmére. Önigazultságukban támogatták a századost, mert az is jóindulatot tanúsított "a mi nemzetünk" iránt. A százados azonban ezt mondta önmagáról: "Nem vagyok méltó" (Mt 8:8). Krisztus kegyelme megérintette szívét. Látta méltatlanságát, mégsem félt segítséget kérni. Nem bízott saját jóságában, érvelése az volt, hogy rászorult a segítségre. Hite igazi valójában ragadta meg Krisztust. Nem csupán mint csodatevőben hitt Jézusban, hanem mint az emberiség barátjában és Megváltójában.
33:8 Ezen az alapon jöhet minden bűnös Krisztushoz. "Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket" (Tit 3:5). Ha Sátán bűnösnek mond, s szerinte nem reménykedhetsz Isten áldásában, mondd meg neki, hogy Krisztus a bűnösöket megmenteni jött el a világra. Semmink sincs, ami Isten kegyébe ajánlhatna, de a kérelem - amelyet most és örökké nyomatékosan előtárhatunk - magában a kimondhatatlanul nyomorult állapotunkban van és ez teszi szükségessé az Ő megmentő erejét. Ha teljesen lemondunk az önbizalomról, a Kálvária keresztjére tekinthetünk, mondván:
33:9 "Mivel mit sem hozhatok,
33:10 Keresztedhez borulok."
33:11 A zsidókat gyermekkoruktól tanították a Messiás munkásságának mibenlétére. Birtokukban voltak a pátriárkák és próféták ihletett kijelentései, az áldozati rendszer jelképes tanításai. Ők azonban elvetették a világosságot, s most Jézusban egyáltalán nem azt látták, amire vártak. A századost - aki pogánynak született, akit a császári Róma bálványimádásában neveltek és képeztek ki katonának - neveltetése és környezete látszólag elválasztotta a lelki élettől. Ráadásul a zsidók vakhite, s polgártársainak Izrael népével szembeni gyűlölködése is kirekesztette, ez az ember mégis felfogta az igazságot, amelyet Ábrahám gyermekei nem láttak meg. Nem várta meg, hogy maguk a zsidók elfogadják Jézust, aki Messiásnak vallja magát. Amikor a "világosság eljött volt már a világba, amely megvilágosít minden embert" (Jn 1:9), erre a férfira ráragyogott, és ő - bár kívülálló volt - felismerte Isten Fiának dicsőségét.
33:12 Jézus számára ez előlegezte azt a munkát, amit majd az evangélium fog elvégezni a pogányok között. Örömmel tekintett előre, amikor majd minden nemzetből lelkek gyűlnek össze országába. Mélységesen szomorúan ecsetelte a zsidóknak, hogy mi lesz az eredménye, ha visszautasítják kegyelmét: "Mondom néktek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában; ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogaknak csikorgatása" (Mt 8:11-12). Sajnos mennyien ma is ugyanezt a végzetes csalódást készítik elő! Miközben a pogányság sötétjében élő lelkek elfogadják Krisztus kegyelmét, a keresztény világban milyen sokan vannak, akikre hiába fénylik a világosság - semmibe veszik.
33:13 Kapernaumtól több mint harminc kilométernyire, a Jezréel gyönyörű, tágas lapályra néző fennsíkon van Nain falu, ahová Jézus ezután lépteit irányította. Sok tanítványa, és mások is elkísérték, útja során is gyülekezett Hozzá a nép, akik sóvárogták szeretetteljes, nyájas szavait, elhozták gyógyulásra váró betegeiket, és remélték, hogy Ő aki oly csodás erőt tart a kezében, majd megismerteti Magát, mint Izrael királya.
33:14 Sokaság ment utána, boldog, várakozó tömeg követte a sziklás ösvényen a hegyi falu kapuja felé.
33:15 Amint közelebb jutottak, látták, hogy temetési menet jön kifelé a faluból. Lassú, szomorú léptekkel haladtak a temetőhely felé. A halottat nyitott ravatalon vitték az élen, körülötte a gyászolók jajveszékelése betöltötte a környéket. A falu egész népe összegyűlt, hogy kifejezze együttérzését a gyászolókkal, és tisztességet tegyen.
33:16 A látvány megindító volt. Az anyának, egy özvegynek egyetlen fia hunyt el. A magányos gyászoló a sírhoz kísérte földi támaszát és vigaszát. "És látván őt az Úr, megkönyörüle rajta" (Lk 7:13). Az asszony vakon, sírva haladt tovább, észre sem vette Jézust, aki odalépett hozzá, és szelíden így szólt: "Ne sírj" (Lk 7:13). Jézus kész volt bánatát örömre változtatni, mégsem állhatta meg, hogy ki ne fejezze bensőséges részvétét.
33:17 "Odamenvén, illeté a koporsót" (Lk 7:14). Őt még a halál érintése sem tette tisztátalanná. A hozzátartozók csöndben álltak, a gyászolók sírása abbamaradt. A két csoport a ravatal köré gyűlt, remélve a remélhetetlent. Az volt jelen, aki száműzte a betegséget és legyőzte az ördögöket, de vajon van hatalma a halálon is?
33:18 Tisztán, hatalommal hangzottak a szavak: "Ifjú, néked mondom, kelj föl!" (Lk 7:14) A hang áttör a halott fülén. Az ifjú kinyitja szemét. Jézus kézen fogja, fölemeli. Pillantása a mellette sírdogáló özvegyre esik, anya és fia hosszan, boldogan, szorosan átölelik egymást. A sokaság némán, elbűvölten néz. "Elfogá mindazokat a félelem" (Lk 7:16). Elcsöndesedve, tisztelettel álltak egy darabig, mintha Isten színe előtt volnának. Azután "dicsőíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt miköztünk; és: Az Isten megtekintette az ő népét" (Lk 7:16). A temetési menet győzelmi felvonulásként tért vissza Nainba. "És kiméne őfelőle e hír az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba" (Lk 7:17). ,
33:19 Aki Nain kapujánál a bánatos anya mellett állt, az minden, ravatalnál síró gyászolóra odafigyel. Fájdalmunk részvétet kelt Benne. Szerető, könyörületes szívének gyöngédsége változatlan. Szava, mely életre hívta azt a halottat, ma sem kevésbé hatékony, mint amikor a naini ifjúhoz szólt. Ezt mondja: "Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön" (Mt 28:1$). Ezt az erőt nem csökkenti az évek múlása, nem meríti ki túláradó kegyelmének szüntelen gyakorlása sem. Élő Megváltó Ő mindenkinek, aki hisz Benne.
33:20 Jézus örömre változtatta az anya bánatát, amikor fiát visszaadta. Az ifjút csupán e földi életre hívta vissza - így el kellett viselnie annak bánatát, nehéz munkáját, veszélyeit, s újra alávetni magát a halál hatalmának. Jézus a mi halottak miatti bánatunkat a hatalmas remény üzenetével vigasztalja: "Én vagyok az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké, [...] és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai" (Jel 1:18). "Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképpen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, akinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akik a haláltól való félelem miatt teljes életükben rabok valának" (Zsid 2:14-15).
33:21 Sátán nem tarthatja fogva a halottakat, amikor Isten Fia életet ígér nekik. Egyetlen olyan lelket sem tarthat a lelki halálban, aki hittel fogadja Krisztus hatalmi szavát. Isten minden bűnben holt embernek mondja: "Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból" (Ef 5:14). Ez a szó örök élet. Ahogyan Isten szava, amely az első embert életre hívta, ma is életet ad nékünk, ahogyan Krisztus szava: "Ifjú, néked mondom, kelj föl" (Lk 7:14), életet adott a naini ifjúnak, úgy ez a szó: "Támadj föl a halálból" - életet jelent annak, aki elfogadja. Isten "megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába" (Kol 1:13). Mindezt fölajánlja nekünk igéjében. Ha elfogadjuk az igét, megszabadulunk.
33:22 És "ha annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő tibennetek lakozó Lelke által" (Róm 8:11). "Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből és feltámadnak, először akik meghaltak volt a Krisztusban; azután mi, akik élünk, akik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképpen mindenkor az Úrral leszünk" (lThess 4:16-l7). Ez az a vigasztaló ige, amellyel az Ő parancsa alapján vigasztalnunk kell egymást.