Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Jezus Elete

Jezus Elete 10:9


10:9 Jézus azért munkálkodott, hogy minden szenvedésen könnyítsen, amit csak észrevesz. Kevés pénze volt, amit adni tudott, de gyakran még az élelmet is megtagadta magától, hogy azokon segítsen, akik még nagyobb szükségben voltak, mint Ő. Testvérei érezték, hogy befolyása messze túlhaladja az övékét. Egyikük sem volt olyan tapintatos, mint Ő, sőt nem is vágytak olyanok lenni. Amikor nyersen beszéltek a szegényekkel, szerencsétlenekkel, Jézus különhívta őket, és bátorító szavakkal szólt hozzájuk. Akik szomjasak voltak, adott nekik egy pohár friss vizet, és magától értetődően megvendégelte őket. Azzal, hogy enyhítette a szenvedést, a tanított igazságokat irgalmas cselekedetekkel párosította, és így véste az emberek emlékezetébe.