Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Krisztus Peldazatai

Krisztus Peldazatai 7:5


7:5 Amikor Jézus ezt a példázatot mondta, közelben és távolban a fű és a gabona közül kiemelkedő mustárfákat * lehetett látni. Ágaikat lágyan lengette a szél. Madarak röpködtek ágról ágra, és a lombok között csipogtak, fütyörésztek. A mag, amelyből ezek az óriásnövények kifejlődtek, a legkisebb magvak egyike volt. Először zsenge, de erőtől duzzadó hajtást eresztett, majd addig nőtt és fejlődött, mígnem teljes nagyságában pompázott. Krisztus országa is gyengének és jelentéktelennek látszott indulásakor. Földi birodalmakhoz viszonyítva a legkisebbnek tűnt. A világ uralkodói szemében nevetséges volt, hogy Krisztus királynak mondja magát. A követőire bízott nagyszerű igazságok azonban mennyei erővel ruházták fel azt a birodalmat, amelyről prédikáltak. És micsoda rohamosan nőtt, milyen messzire terjedt befolyása! Amikor Krisztus ezt a példázatot elmondta, csak néhány egyszerű galileai képviselte az új birodalmat. Újra, meg újra elhangzott, hogy az emberek ne társuljanak a Jézust követő, egyszerű lelkivilágú halászokhoz, mert szegények, és számuk oly kevés. De a mustármagnak fejlődnie kellett, és ágait az egész világra kiterjesztenie. Amikor a földi birodalmak, amelyeknek dicsősége elkápráztatta az embereket, elpusztulnak, Krisztus országa - a csodálatos, a mindent átfogó hatalom - akkor is megmarad.