4:7 "Ímé kiméne a magvető vetni. És amikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdossák azt. Némely pedig a köves helyre esék, ahol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben. De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott. Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt. Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harminc annyit." Krisztus kortársai nem értették meg küldetését. Eljövetelének módja nem felelt meg várakozásuknak. Pedig az egész zsidó üdvrendnek Krisztus volt az alapja. Impozáns szolgálatait Isten rendelte el. E szertartásoknak fel kellett hívniuk a nép figyelmét arra, hogy a rendelt időben eljön az, akire a szertartások mutatnak. A zsidók azonban a formaságokat és ceremóniákat dicsőítették, a szertartások célját pedig szem elől tévesztették. Az emberi hagyományok, szabályok és előírások elrejtették előlük azokat a leckéket, amelyekre Isten meg akarta őket tanítani. E szabályok és hagyományok eltakarták előlük az igaz vallás értelmét, és akadályozták őket gyakorlásában. Amikor Krisztus személyében eljött a Valóság, nem ismerték fel benne az előképek beteljesítőjét, az árnyékszolgálatok lényegét. A Valóságot elvetették, és az előképekhez, hiábavaló szertartásaikhoz ragaszkodtak. Isten Fia eljött, de ők továbbra is jelet kértek. A "Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa!" (Mt 3:2) üzenetre válaszként csodát követeltek. Krisztus evangéliuma botránkozás köve volt számukra, mert Üdvözítő helyett jeleket kívántak. Azt hitték, hogy a Messiás hatalmas győzelmekkel fogja bizonyítani jogait, és a földi királyságok romjain felállítja birodalmát. Erre a váradalmukra Krisztus a magvetőről szóló példázattal válaszolt. Isten országa nem fegyveres erővel, nem erőszakos beavatkozással diadalmaskodik, hanem azáltal, hogy új életelvet plántál az emberi szívekbe.