25:30 A zsidó főemberek nem szerették Istent. Elszakadtak tőle, és elvetették az igazságos megoldásra tett minden ajánlatát. Eljött Krisztus, Isten szeretett Fia, hogy érvényesítse a szőlőskert tulajdonosának kívánságát, de a munkások furcsa megvetéssel bántak vele, és ezt mondták: Nem akarjuk, hogy ez az ember uralkodjék rajtunk! ~ Irigyelték Krisztus jellemének szépségét. Tanítási módszere jóval felülmúlta az övékét, és féltek sikerétől. Krisztus megintette őket, leleplezte képmutatásukat, és megmutatta nekik eljárásuk biztos következményeit. Erre haragra gerjedtek. Szenvedtek a dorgálás miatt, amelyet nem tudtak elhallgattatni. Gyűlölték az igaz élet magas normáját, amelyet Krisztus bemutatott. Látták, hogy tanításaival olyan helyzetbe hozza őket, amelyben lelepleződik önzésük, és elhatározták, hogy megölik. Gyűlölték példás megbízhatóságát, kegyességét és minden tettében megmutatkozó emelkedett lelkiségét. Jézus egész élete önzésük megfeddése volt, és amikor eljött a végső próba - amelyben engedelmességükkel az örök életet vagy engedetlenségükkel az örök halált választhatták -, elvetették Izrael Szentjét. Amikor választaniuk kellett Krisztus és Barabbás között, így kiáltottak: "Bocsásd el nékünk Barabbást!" És amikor Pilátus megkérdezte: "Mit cselekedjem hát Jézussal?" - indulatosan kiáltották: "Feszíttessék meg!" "A ti királyotokat feszítsem meg?" - kérdezte Pilátus. A papok és főemberek így válaszoltak: "Nem királyunk van, hanem császárunk!" Amikor kezét mosva Pilátus így szólt: "Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől", a papok a tudatlan csőcselékkel együtt szenvedélyesen kiáltották: "Az Ő vére mirajtunk és a mi magzatainkon" (Lk 23: 18; Mt 27:22; Jn 19:15; Mt 27:24-25).