19:1 17. A terméketlen fügefa
19:2 Amikor Krisztus az embereket az ítéletre figyelmeztette, mindjárt felkínálta nekik kegyelmét is. "Az embernek Fia nem azért jött - mondta -, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa". "Nem azért küldte az Isten az Ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa" (Lk 9: 56; Jn 3 :17). A terméketlen fügefáról szóló példázat szemlélteti, hogy a Krisztus által felkínált kegyelem miként viszonyul Isten igazságszolgáltatásához és ítéletéhez.
19:3 Krisztus felhívta az emberek figyelmét Isten országának eljövetelére, és erélyesen megrótta őket tudatlanságukért és közömbösségükért. Az ég színéből, amely jelezte, hogy milyen idő lesz, tudtak olvasni, de az idők jeleit, amelyek világosan hirdették Krisztus küldetését, nem ismerték fel.
19:4 Az emberek akkor is - a mai emberhez hasonlóan - könnyen képzelték azt, hogy a menny kegyeltjei, és hogy a dorgáló üzenet másnak szól. Jézus hallgatói elmondtak egy esetet, amely abban az időben nagy izgalmat váltott ki. Poncius Pilátusnak, Júdea helytartójának egyes intézkedéseit a nép sérelmesnek találta. Jeruzsálemben a nép háborgott, és Pilátus megpróbálta erőszakkal elhallgattatni. Egy alkalommal katonái még a templom területére is behatoltak, és megöltek néhány galileai zarándokot, akik éppen áldozatukat mutatták be. A zsidók a csapást Isten büntetésének tartották, és leplezett örömmel számoltak be Jézusnak erről az erőszakos cselekedetről. Jó dolgunk bizonyítja - gondolták -, hogy sokkal jobbak vagyunk, mint a megölt galileaiak, és ezért Isten is jobban kedvel minket. Arra számítottak, hogy Jézus is kárhoztatni fogja ezeket az embereket, akik szerintük alaposan rászolgáltak a büntetésre.
19:5 Krisztus tanítványai nem merték elmondani, hogyan vélekednek a történtekről, amíg nem hallották Mesterük véleményét. Jézus már többször megrótta őket, amikor mások jellemét megbírálták, és véges ítélőképességük szerint törvénykeztek. Mégis elvárták volna, hogy Krisztus másoknál bűnösebbnek nyilvánítsa ezeket az embereket; és nagyon meglepődtek válaszán.
19:6 A sokaság felé fordulva a Megváltó így szólt: "Gondoljátok-é, hogy ezek a galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték? Nem, mondom néktek; sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek." Isten azt akarta, hogy e megrázó csapások láttán megalázzák magukat, és megbánják bűneiket. A felhők már tornyosultak, hogy a bosszúállás viharát zúdítsák azokra, akik nem Krisztusnál kerestek menedéket.
19:7 Miközben Jézus a tanítványokkal és a sokasággal beszélt, prófétai szemmel a jövőbe nézett, és látta Jeruzsálemet ostromgyűrűben. Hallotta a kiválasztott város ellen menetelő ellenség lépteinek zaját, és látta az ostrom alatt elpusztulók ezreit. Sok zsidót gyilkoltak le a templom udvaraiban áldozatuk bemutatása közben, akárcsak azokat a galileaiakat. Az egyeseket sújtó csapások Isten figyelmeztető üzenetei voltak az éppoly bűnös nemzetnek. "Ha meg nem tértek - mondta Jézus -, mindnyájan hasonlóképpen elvesztek." Kegyelmi idejük még egy kis ideig tartott. Még volt idejük a békességükhöz szükséges dolgok megismerésére.
19:8 "Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve - folytatta Jézus -; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála. És monda a vincellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?"
19:9 Krisztus hallgatói nem érthették félre ezeket a szavakat. Énekében Dávid Egyiptomból kihozott szőlőnek nevezte Izraelt. Ésaiás pedig ezt írta: "A seregek Urának szőlője ... Izrael háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése" (Ésa 5 :7). Az Úr szőlőjében levő fügefa azt a nemzedéket ábrázolta, amelyhez a Megváltó eljött, és különös gondviselésével és áldásaival vett körül.
19:10 Istennek népével való szándékát és a nép dicsőséges lehetőségeit ezek az örökszép szavak tárják elénk: "Hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!" (Ésa 61: 3). A haldokló Jákób a Lélek ihletésére ezt mondta kedvenc fiáról: "Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat," majd ezt mondta: "Atyád Istene ... segéljen; a Mindenható ... megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely alant terül" (1 Móz 49:22.25). Így plántálta el Isten is Izraelt mint jó szőlőt életadó források mellé. Szőlőskertjét "nagyon kövér hegyen" ültette. "Felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált belé" (Ésa 5:1-2).
19:11 "És várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett!" (Ésa 5 : 2). A Krisztus-korabeli nép nagyobb kegyességet mutatott, mint a korábban élő zsidók, de még kevésbé voltak meg náluk Isten Lelkének drága ajándékai. A jellem értékes gyümölcsei, amelyek József lényét olyan kedvessé és széppé tették, hiányoztak a zsidó nemzetből.
19:12 Isten gyümölcsöt keresett Fia által, de egyet sem talált. Izrael hiába foglalta el a földet. Puszta léte átok volt, mert elfoglalta a szőlőben egy gyümölcstermő fa helyét. Megfosztotta a világot azoktól az áldásoktól, amelyeket Isten szeretett volna adni általuk. A zsidók hamis színben tüntették fel Istent a népek előtt. Nemcsak hasznavehetetlenek voltak, de kifejezetten akadályt jelentettek. Vallásos életük nagyon megtévesztő volt. Inkább rombolt, mint mentett.
19:13 A példázatbeli vincellér nem kérdőjelezte meg az ítéletet, amely szerint a fát - ha gyümölcstelen marad - ki kell vágni. De ismerte a tulajdonos érdekeit, és magáévá tette őket. Akkor örülne a legjobban, ha a meddő fa fejlődne és gyümölcsöt teremne. Amikor a gazda elmondta kívánságát, a vincellér így válaszolt: "Hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom. És ha gyümölcsöt terem, jó."
19:14 A kertész nem hagyja sorsára a mit sem ígérő növényt. Sőt kész még nagyobb gondot fordítani rá. Megteremti számára a legkedvezőbb körülményeket, és megkülönböztetett figyelemmel gondozza.
19:15 A szőlőskert kertészét éppúgy érdekli a szőlőskert sorsa, mint a gazdáját. Ehhez hasonlóan a Fiú éppúgy szereti a választott népet, mint az Atya. Krisztus kijelentette hallgatóinak, hogy lehetőségeiket kiszélesíti. Azt az erőforrást, amit a szerető Isten nyújthat, felfakasztja, hogy az igazság fáivá válhassanak, gyümölcsöt teremve a világ áldására.
19:16 Jézus nem mondta el a példázatban, mi volt a kertész munkájának eredménye. Itt félbeszakadt a történet. Befejezése azon a nemzedéken múlott, amely hallotta szavait. Nekik szólt a komoly figyelmeztetés: "Ha pedig nem, azután vágd ki azt." Tőlük függött, hogy elhangzanak-e a visszavonhatatlan szavak. A harag napja közel volt. Az Izraelt sújtó csapásokkal a szőlőskert könyörületes gazdája előre figyelmeztette őket a gyümölcstelen fa pusztulására.
19:17 Az intés eljutott hozzánk is, és nekünk is szól. Vajon te is gyümölcstelen fa vagy-e az Úr szőlőskertjében? Kimondják-e rád is nemsokára az ítéletet? Mióta kapod az Úr ajándékait? Mióta figyeli és várja, hogy viszonozd szeretetét? Micsoda megtiszteltetés számodra, hogy az Úr szőlőjében lehetsz, és élvezheted a kertész éber gondoskodását! Hányszor remegtette meg szíved az evangélium drága üzenete! Krisztus nevét viseled. Látszólag egyházának - Krisztus testének - tagja vagy, de nem tudod, mit jelent élő kapcsolatban lenni a szerető Istennel. Élete nem ragyog át a tieden. Jellemének szép vonásai: "a Lélek gyümölcsei" nem láthatók életedben.
19:18 A terméketlen fa élvezi az esőt, a napfényt és a kertész gondoskodását. A talajból táplálékot szív. Meddő ágai azonban csak árnyékot vetnek a földre, hogy a termést hozó növények ne virulhassanak alatta. Hasonlóképpen azok a mennyei ajándékok, amelyekkel Isten téged elhalmoz, sem jelentenek áldást a világnak. Megfosztasz másokat azoktól a kiváltságoktól, amelyekhez a te hibádból nem juthatnak hozzá.
19:19 Látod ugye, ha homályosan is, hogy hiába foglalod a földet! Az irgalmas Isten mégis meghagyott. Nem néz le ridegen rád. Nem fordul el részvétlenül, és nem engedi, hogy elpusztulj. Neked kiáltja, mint századokkal ezelőtt Izráelnek: "Miképpen adnálak oda Efraim, szolgáltatnálak ki Izrael!?... Nem végzem el haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én, és nem ember" (Hós 11:8-9). A szánakozó Megváltó rólad is ezt mondja: Kíméld meg még ebben az évben, amíg körülásom és megtisztítom!
19:20 Milyen fáradhatatlan szeretettel szolgált Krisztus Izraelnek kegyelmi idejük meghosszabbított időszakában! A kereszten így imádkozott: "Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják, mit cselekesznek!" (Lk 23 : 34). Mennybemenetele után tanítványai először Jeruzsálemben hirdették az evangéliumot. Ott áradt ki a Szentlélek. Az első keresztény gyülekezet ott mutatta meg a feltámadt Megváltó hatalmát. István, akinek olyan volt az arca, "mint egy angyalnak orcája" (Acs 6:15), ott tett bizonyságot, és ott áldozta fel életét. Mindaz, amit a menny adhatott, reájuk áradt. "Mit kellett volna még tennem szőlőmmel - kérdezte Krisztus -; mit meg nem tettem vele?" (Ésa 5:4). Isten gondoskodása és értünk végzett munkája nem hagyott alább, sőt fokozódott. Most is mondja: "Én, az Úr, őrizem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm azt" (Ésa 27: 3).
19:21 "Ha gyümölcsöt terem, jó; ha pedig nem. .."
19:22 Az a szív, amely hideg marad Isten hívására, olyannyira megkeményedik, hogy végül már mit sem érez, ha a Szentlélek hatni próbál rá. Ekkor hangzik el ez az ítélet: "Vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?"
19:23 Isten ma még hív: "Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez! ... Kigyógyítom őket hűtlenségükből; szeretem őket ingyen kegyelemből... Olyanná leszek Izraelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon ... Visszatérnek az ő árnyékában lakók, és felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő; ... Tőlem származik a te gyümölcsöd!" (Hóseás 14:2-9.)