Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Tanacsok A Gyulekezetnek

Tanacsok A Gyulekezetnek, 47


47:1 38. Felhívás mértékletes életre

47:2 Az egészség felbecsülhetetlen áldás, mely szorosabb kapcsolatban áll a lelkiismerettel és a vallással, mint sokan gondolják. Nagyban növeli a szolgálatra való képességünket, azért éppen olyan szentül kell őriznünk, mint jellemünket, mert minél tökéletesebb az egészségünk, annál tökéletesebbek lesznek erőfeszítéseink Isten művének előmenetelére és az emberiség áldására (CT 294).

47:3 Ismételten megmutatták nekem 1871. december 10-én, hogy az egészségügyi reform egyik ága annak a nagy munkának, amelynek egy népet kell előkészítenie az Úr Jézus eljövetelére és oly szorosan összefügg a harmadik angyal üzenetével, mint a kéz a testtel. Az emberek könnyedén vették a Tízparancsolat törvényét, azonban az Úr nem jött el az emberek megbüntetésére addig, amíg nem küldte el hozzájuk figyelmeztető üzenetét. Ha az emberek mindig engedelmeskedtek volna a Tízparancsolat törvényének és megvalósították volna előírásait mindennapi életükben, akkor a betegség átka, amely most ránehezedik a világra, nem sújtaná őket.

47:4 Amikor férfiak és nők áthágják a természet törvényeit azáltal, hogy megromlott étvágyuknak és érzéki kívánságaiknak hódolnak, ugyanakkor Isten erkölcsi törvényét is áthágják, azért Isten reánk árasztotta az egészségügyi reform világosságát, hogy megláthassuk azon törvények áthágásának bűnét, amelyeket Ő írt be lényünkbe. Minden örömünk visszavezethető a természet törvényei iránti engedelmességre, szenvedésünk pedig a természet törvényeivel szembeni engedetlenségre. Kegyelmes mennyei Atyánk látja az emberek siralmas állapotát, akik közül némelyek tudva, de sokan tudatlanul áthágják az Istentől rendelt törvényeket, azért az emberiség iránt érzett szeretetében és könyörületében reájuk árasztja az egészségügyi reform világosságát. Kihirdette törvényét és áthágásának büntetését, hogy mindenki megtanulhassa és ügyeljen rá, hogy a természeti törvényekkel összhangban éljen. Oly világosan mutatja törvényét és oly szembetűnővé teszi, mint egy hegyen épített város. Minden felelős, beszámítható egyén megértheti, ha akarja. A szellemi fogyatékosak nem felelősek. A harmadik angyal üzenetének munkája az, hogy világossá tegye a természet törvényeit, hogy hangoztassa az engedelmességet irántuk és egy népet készítsen elő az Úr eljövetelére (2T 161).

47:5 Mi kételkedés nélkül hisszük, hogy Krisztus nemsokára eljön. Ez nem mese számunkra, hanem valóság. Midőn Krisztus eljön, akkor már nem tisztít meg bennünket bűneinkből, nem távolítja el jellemhibáinkat. Nem tisztít meg vérmérsékletünk és természetünk gyengeségeiből. Ha egyáltalán megteszi értünk ezt a munkát, akkor az Ő eljövetele előtt teszi meg (a kegyelemidő lejárta előtt).

47:6 Midőn az Úr eljön, akkor akik megőrizték testüket és lelküket szentségben, igazságban és feddhetetlenségben, elnyerik a halhatatlanság befejező érintését; azonban az igazságtalanok, megszenteletlenek, tisztátalanok abban az állapotban maradnak örökre. Akkor már nem végeznek értük semmi munkát, hogy eltávolítsák hibáikat és szent jellemet adjanak nekik. Ezt a munkát most kell elvégezni értük.

47:7 Olyan világban élünk, amely ellenzi az igazságot, a jellem tisztaságát és a kegyelemben való növekedést. Bárhova nézünk, romlottságot, szennyet, eltorzulást és bűnt látunk. Milyen munkát kell elvégeznünk halhatatlanságunk elnyerése előtt? Testünket szentül, lelkünket tisztán kell megőriznünk, hogy szeplőtelenül állhassunk meg azon romlottság közepette, amely körülvesz bennünket az utolsó napokban.

47:8 "Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi" (lKor 6:19-20).

47:9 Nem vagyunk a magunkéi. Isten drága áron vásárolt meg bennünket, mégpedig az Ő Fiának szenvedései és halála árán. Ha ezt megérthetnénk és teljesen felfognánk, akkor átéreznénk nagy felelősségünket, hogy a legjobb egészségi állapotban őrizzük meg magunkat, hogy tökéletes szolgálatot teljesíthessünk Istennek. Ha azonban olyan életmódot folytatunk, amely felemészti erőnket, rongálja egészségünket, elhomályosítja értelmünket, akkor vétkezünk Isten ellen. Ilyen életmód folytatásával nem dicsőítjük Istent testünkben és lelkünkben, amely az Ő tulajdona, hanem gonoszságot követünk el az Ő szemében (2T 354-356).

47:10 AZ ENGEDELMESSÉG SZEMÉLYES KÖTELESSÉGÜNK

47:11 Testünk élő gépezetét az ember Teremtője alkotta meg. Minden szervének működését csodálatosan és bölcsen rendezte el és elkötelezte magát, hogy ezt az emberi gépezetet egészséges működésben tartja, ha az ember engedelmeskedik törvényeinek és együttműködik Istennel.

47:12 Mindazokat a törvényeket, amelyek irányítják az emberi test gépezetét, ugyanúgy isteni eredetűnek kell tekintenünk természetükben és fontosságukban, mint Isten Igéjét. Minden gondatlan, figyelmetlen cselekedet, Isten csodálatos gépezete ellen elkövetett minden visszaélés, ami által semmibe vesszük az Ő kinyilatkoztatott törvényeit emberi testünkben, - Isten törvényének áthágásával egyenlő. Megcsodálhatjuk Isten műveit a természetben, azonban az Ő legcsodálatosabb műve: az emberi test (CD 17).

47:13 Mivel a természet törvényei Isten törvényei, azért szent kötelességünk e törvények gondos tanulmányozása. Tanulmányoznunk kell követelményeit testünkkel kapcsolatban és alkalmazkodnunk kell hozzájuk. A tudatlanság e tekintetben bűn.

47:14 Ha a férfiak és nők komolyan megtérnek, lelkiismeretesen ügyelnek az élet törvényeire, amelyet Isten helyezett lényükbe. Igyekeznek elkerülni a testi, lelki és szellemi gyengeséget. E törvények iránti engedelmességet személyes kötelességünkké kell tennünk, mert a törvény áthágásának következményeit el kell szenvednünk. Felelnünk keli Istennek szokásainkért és eljárásunkért, azért ne az legyen a fontos számunkra, hogy mit mond a világ, hanem mint hitvalló keresztények hogyan kezeljük testünket, amelyet Isten adott. Munkálkodjunk-e legfőbb testi s lelki javunkért azáltal, hogy megőrizzük testünk templomát, hogy a Szentlélek benne lakhasson, vagy feláldozzuk magunkat a világ eszméinek és szokásainak? (6T 369-370)

47:15 AZ EMBER EGYEDÜLI REMÉNYE: ISTEN ÉLETE A LÉLEKBEN

47:16 A Biblia vallása nem káros a test és lélek egészségére. A Szentlélek befolyása a legjobb gyógyszer a betegségekre. Az egész mennyben egészség uralkodik és minél jobban felismeri a beteg a mennyei befolyásokat, annál biztosabb a gyógyulása. A kereszténység alapelvei mindenki előtt megnyitják a boldogság kiapadhatatlan forrását. A Biblia szerinti vallásosság egy állandó kútforrás, amelyből a keresztény tetszés szerint ihat, és mégse meríti ki.

47:17 A lelkiállapot befolyásolja a test egészségét. Ha lelkünk boldog és szabad a jó cselekvésének tudatában és a megelégedésnek egy olyan érzetében, hogy másokat boldogítunk, akkor vidám lesz kedélyállapotunk, amely kihat az egész szervezetünkre, szabaddá teszi vérkeringésünket és felüdíti egész testünket. Isten áldása gyógyító erő, és azok, akik bővelkednek a másokkal tett jócselekvésben, felismerik annak áldását szívükben és életükben egyaránt.

47:18 Midőn az emberek, akik rossz szokásoknak és bűnös cselekedeteknek hódoltak, engednek az isteni igazság erejének, a szívükbe fogadott igazság megeleveníti lelki erőiket, amelyek szinte megbénultak. Az igazság befogadói erősebb, tisztább értelemmel bírnak, mint amikor még nem építették reá lelki házukat szilárdan az örök Kősziklára. Még testi egészségük is megjavul abban a tudatban, hogy Krisztusban biztonságban vannak (CH 28).

47:19 Az embereknek meg kell tanulniuk, hogy az engedelmesség áldásait csak akkor nyerhetik el teljes mértékben, ha elfogadják Krisztus kegyelmét, mert ez képesíti őket arra, hogy megtörjék a gonosz szokások rabszolgaságát. Ez az egyedüli erő, amely állhatatossá teheti és megtarthatja őket a helyes úton.

47:20 Midőn az evangéliumot elfogadják tisztaságában és erejében, meggyógyítja a bűn által okozott betegségeket. "Az Igazság Napja" felkel, "gyógyulással szárnyai alatt". E világ nem gyógyíthatja meg a megtört szívet, nem nyújthat lelki békét, nem távolíthatja el a gondokat, nem szüntetheti meg a betegségeket. Hírnév, lángész, képesség nem vidámíthatja meg a szomorú szívet és nem állíthatja vissza az elpazarolt életet. Az ember egyedüli reménysége: Isten élete az emberben.

47:21 A szeretet, amelyet Krisztus szétáraszt egész lényünkben, megelevenítő erő. Testünk minden részét: agyunkat, szívünket, idegeinket átjárja gyógyító erejével és tevékenységre serkenti lényünk legmagasabbrendű erőit. Lelkünket megszabadítja a bűntudattól, szomorúságtól, aggodalomtól és gondtól, amelyek összezúzzák életerőnket. Krisztus szeretete derültséget és lelki nyugalmat hoz magával. Oly örömöt áraszt lelkünkbe, amelyet nem semmisíthet meg földi hatalom. Szentlélek által való örömöt, egészséget és életet adó örömöt hoz számunkra.

47:22 Megváltónk e szavai: "Jöjjetek énhozzám mindnyájan... és én megnyugosztlak titeket", orvosságként hatnak a testi, lelki és szellemi betegségek gyógyítására. Habár az emberek szenvedést hoztak magukra helytelen életmódjuk által, Megváltónk mégis szánalommal tekint reájuk. Őbenne segítséget találhatnak. Ő nagy dolgokat cselekszik azokért, akik bíznak Benne (MH 115).

47:23 MUTASSÁTOK BE AZ EGÉSZSÉGÜGYI REFORMOT!

47:24 Munkánkban több figyelmet kell fordítanunk a mértékletességi reformra. Minden kötelesség, amely reformra szólít fel, magában foglalja a bűnbánatot, hitet és az engedelmességet. A reform a lélek felemelkedését jelenti egy új, nemesebb életre. Így minden új reformnak megvan a helye a harmadik angyal üzenetében. Különösen a mértékletességi reform kívánja meg figyelmünket és támogatásunkat. Évi sátortáborozásainkon (camp meeting) hívjuk fel a figyelmet erre a munkára, és tegyük komoly feladatunkká. Mutassuk be az embereknek az igazi mértékletesség alapelveit és hívjuk fel őket a mértékletességi fogadalom aláírására. Fordítsunk gondos figyelmet azokra, akik a gonosz szokások rabszolgaságában sínylődnek. Vezessük őket Krisztus keresztjéhez. Midőn közeledünk az idő végéhez, mindig magasabbra kell emelkednünk az egészségügyi reform és a keresztényi mértékletesség terén. Alapelveit határozottabb és döntőbb módon kell bemutatnunk. Állandóan törekednünk kell arra, hogy népünket ne csak szavainkkal, hanem gyakorlati életünk példája által is neveljük, mert e kettő egyesítésével nagyobb befolyást gyakorolhatunk (6T 110-112).