10:2 Midőn a családi oltárnál imádkoztunk, Isten Szentlelke kiáradt reám és elragadtattam messze, e sötét világ fölé. Kerestem a földön maradt, Jézust-váró népet, de nem találtam őket. Ekkor egy hang így szólt hozzám: "Tekints ismét abba az irányba, de nézz egy kissé feljebb!" Arrafelé tekintettem és egy keskeny, egyenes ösvényt pillantottam meg, amely magasan a világ fölé emelkedett. Ezen az ösvényen zarándokoltak a Jézust várók a szent város felé, amely az ösvény túlsó végén terült el. Mögöttük az ösvény kezdetén fényes világosság volt látható, amely az angyal kijelentése szerint az "éjféli kiáltást" ábrázolta. Ez a világosság beragyogta az egész ösvényt és szövétnekül szolgált, hogy útközben meg ne botoljanak. Jézus személyesen haladt népe élén és vezette őket. Mindaddig, amíg szemeiket Őreá irányították, biztonságban voltak. Némelyek hamar elcsüggedtek és azt mondták, hogy a város nagyon messze van, pedig ők azt hitték, hogy sokkal hamarabb odaérnek. Jézus oly módon bátorította őket, hogy jobb kezét felemelte, és e kézből fényesség áradt a Jézust váró hívőkre. Ekkor mindnyájan így kiáltottak: "Halleluja!" Azonban némelyek megvetették ezt a világosságot és azt mondták, hogy nem Isten vezette ki őket ilyen messzire. Ezek mögött kialudt a világosság. Lábaik sötétségben botorkáltak és megtántorodtak. Elveszítették szemeik elől az útjelzőt és Jézust, ezért alázuhantak az alattuk levő sötét, gonosz világba.