Electronic Books / Adventist / Hungarian / Ellen White / Web / Boldog Otthon

Boldog Otthon, 30


30:1 28. A gyermek első iskolája

30:2 Isten eredeti nevelési terve. - Az Édenben megalapított nevelési rendszer a családban összpontosult. Ádám Istennek fia volt (Lk 3:38), és a Magasságosnak gyermekei Atyjuktól nyertek tanítást, a legigazibb értelemben vett családi iskolában.

30:3 A nevelés isteni tervében, amely alkalmazkodott az ember bukása utáni állapotához, Krisztus, mint az Atya képviselője Isten és ember közötti összekötő kapocsként áll. Ő az emberiség legnagyobb tanítója, aki elrendelte, hogy férfiak és nők az Ő képviselői legyenek. A család volt az iskola, és a szülők a tanítók.

30:4 A pátriárkák (ősatyák) napjaiban a családban összpontosuló nevelés uralkodott. Az így alapított intézmények számára Isten a legkedvezőbb feltételekről gondoskodott a jellem fejlesztése érdekében. Az Ő irányítása alatt álló emberek még mindig azt az életformát követték, amit Ő jelölt ki kezdetben. Azok, akik eltértek Istentől, városokat építettek maguknak és összezsúfolódva éltek, dicsekedtek a fénnyel, a pompával és a gonoszsággal, amely a mai városokat is a világ büszkeségévé és átkává teszi. Azok az emberek, akik megőrizték az isteni életelveket, a mezők és dombok közepette laktak. Földművelők és állattenyésztők voltak, így ez a szabad, független élet lehetőséget kínált a munkára és elmélkedésre. Istentől tanultak és megtanították gyermekeiket is az Ő műveire és utaira. Isten ezt a nevelési módszert akarta megalapozni Izraelben.

30:5 A mindennapi életben a család egyúttal iskola és gyülekezet is volt, melyben világi és vallásos téren is a szülők voltak a példaképek.

30:6 A családi kör iskola. - Az Úr bölcsen elrendelte, hogy a család legyen minden nevelési tevékenység közül a legfontosabb. A gyermek nevelésének a családban kell elkezdődnie. Ez az első iskolája. Szüleivel, mint oktatóival meg kell tanulnia az egész életében őt vezető leckét; a tekintély, az engedelmesség, a tisztelet és az önuralom leckéjét. Az otthon nevelő befolyása határozott erő a jóra vagy a rosszra. Befolyása sok vonatkozásban halk és fokozatos, de ha a jót gyakorolják, messze terjedő erővé lesz az igazság és igazságosság számára. Ha itt a gyermeket nem tanítják helyesen, Sátán neveli őt választott eszközei által. Mennyire fontos tehát az otthon iskolája!

30:7 Tekintsétek úgy a családi kört, mint gyakorlóiskolát, ahol előkészítitek gyermekeiteket kötelességeik végzésére a családban, a társadalomban és a gyülekezetben.

30:8 Az otthoni nevelés a legfontosabb. - Szomorú tény- amelyet általánosan elismernek és fájlalnak -, hogy a mai ifjúság otthoni nevelését és oktatását elhanyagolták.

30:9 Nincs annál a feladatkörnél fontosabb, mint amit Isten az otthon alapítóira és gondviselőire bízott. A szülők munkájánál következményeiben nagyobb és messze hatóbb munkát Isten nem bízott az emberek közül senkire.

30:10 A társadalom jövőjét a ma ifjúsága határozza meg, hogy pedig mivé válnak ezek az ifjak és a gyermekek, az az otthonon múlik. Az emberiségre átokként nehezedő betegség, a nyomorúság és a bűn nagy többsége a helyes otthoni nevelés hiányára vezethető vissza. Ha az otthoni élet tiszta és becsületes lenne, ha az otthonból elment gyermekek elő lettek volna készítve az élet felelősségeinek és veszélyeinek fogadására, mennyire megváltozna a világ!

30:11 Minden egyéb csak másodlagos. - Minden világrajövő csecsemő Jézus Krisztus tulajdona, akit élőszóval és jó példával Isten szeretetére és a neki való engedelmességre kell nevelni. De a szülők legnagyobb része elhanyagolta az Istentől rájuk bízott munkát, mert nem nevelték és tanították gyermekeiket értelmük megnyilatkozásától kezdve, hogy megismerjék és megszeressék Krisztust. A szülőknek fáradhatatlan erőfeszítéssel kell figyelniük a nyiladozó, fogékony elmét, és a családi életben mindent másodlagossá kell tenniük amaz határozott kötelesség mellett, amelyet az Úr meghagyott számukra, hogy neveljék gyermekeiket az Ő tanítása és intése szerint.

30:12 A szülők ne engedjék meg, hogy az üzleti gondok, világi szokások, eszmék és a divat uralkodó hatalom legyen felettük annyira, hogy közben elhanyagolják gyermekeiket csecsemőkorukban, és nem adnak nekik megfelelő tanítást növekedésük során.

30:13 Amiért annyi gonoszság van ma a világban, annak egyik oka az, hogy a szülők gondolatait nem a legfontosabb dolgok foglalják le, azaz hogyan tegyék magukat alkalmassá gyermekeiknek az Úr útjára való türelmes és jóindulatú tanítására. Ha félrehúzhatnánk a függönyt, meglátnánk, hogy nagyon, de nagyon sok elszéledt gyermek e hanyagság következtében veszett el a jó befolyás számára. Szülők! Megengedhetitek-e magatoknak, hogy efféle tapasztalatotok legyen? Egyetlen munkátok se legyen olyan fontos, mely megakadályozna benneteket gyermekeitek számára minden szükséges idő megadásában, hogy megértessétek velük, mit jelent teljesen engedelmeskedni az Úrnak és benne bízni...

30:14 Mit arattok erőfeszítésetek jutalmaként? Munkátok jutalma az lesz, hogy gyermekeitek közvetlen mellettetek állnak és készségesen együtt dolgoznak veletek azon az úton, amelyet javasoltatok nekik. Tapasztalni fogjátok, hogy könnyebbé tették munkátokat.

30:15 Isten nevelő módszerei az otthon iskolájában - A szülők tekintsék magukat Isten eszközeinek, s Ábrahámhoz hasonlóan tanítsák gyermekeiket az Úr útjainak megőrzésére. Szükséges az Írások szorgalmas kutatása az Úr útjainak megismerésére, hogy megtaníthassák arra házuk népét. Mikeás ezt mondja: "...mit kíván az Úr tetőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel" (Mik 6:8). Azért, hogy a szülők tanítók lehessenek, tanulniuk kell. Állandóan világosságot kell gyűjteniük Isten jövendöléseiből és ezt a drága világosságot tanításuk és példaadásuk által bele kell vinniük gyermekeik nevelésébe.

30:16 Az Istentől nyert világosság alapján tudom, a férjnek és feleségnek otthon lelkésznek, orvosnak, ápolónak, tanítónak kell lennie, hogy gyermekeiket Istenhez és önmagukhoz kapcsolják, megtanítván őket arra, hogyan kerüljenek el minden olyan szokást, amely valami módon Isten műve ellen harcol testükben, továbbá arra, hogyan kell gondozniuk testük minden részét.

30:17 Az anyának a gyermeknevelés e munkájában mindig legelöl kell haladnia; miközben az édesapára nehéz és fontos kötelességek hárulnak, az édesanya gyermekeivel való állandó kapcsolata által - különösen első éveikben - legyen különleges társuk és tanítójuk. Fordítson nagy gondot arra, hogy gyermekeiben ápolja a szépet és a rend szeretetét, irányítsa őket a helyes szokások és ízlés kialakításában; gyakoroltassa őket szorgalomra, önállóságra, segítőkészségre, hogy úgy éljenek, tevékenykedjenek és dolgozzanak, mintha mindig Isten szeme előtt volnának.

30:18 A nővérek erős befolyást gyakorolhatnak a család fiatalabb tagjaira. Az idősebbek példaadását látva, a fiatalabbakat inkább a példa utánzásának elve vezeti, mint a gyakran ismételt tanítás. A legidősebb leány érezze mindig keresztényi kötelességének, hogy segítse édesanyját a sok fárasztó teher hordozásában.

30:19 A szülők tartózkodjanak sokat otthon. Tanítás és példaadás által oktassák gyermekeiket Isten szeretetére és félelmére. Tanítsák meg őket, hogy műveltek, társaságkedvelők, szeretetteljesek legyenek; ápolják a szorgalom, a takarékosság és az önmegtagadás jellemvonásait. Ha a szülők szeretetet, rokonszenvet és bátorítást adnak otthon gyermekeiknek, akkor a világ sok kísértésével szemben biztos és örömmel üdvözölt menedékhelyről gondoskodnak számukra.

30:20 Előkészület az egyházi iskolára. - Fiainkat és leányainkat az otthon iskolájában kell előkészítenünk az egyházi iskolába való járásra. A szülők otthoni tanítókként tartsák ezt állandóan szemük előtt, szenteljék Istennek lényük minden erejét, hogy betölthessék magasztos és szent küldetésüket. A szorgalmas és hűséges otthoni oktatás a legjobb előkészület, amit a gyermekek az iskolai életre nyerhetnek.

30:21 Isten parancsa legyen a legelső. - Bibliai szabályaink vannak mindenki - szülők és gyermekek - vezetésére, mely magasztos, szent mérték, amitől semmi sem téríthet el. Isten parancsa legyen a legelső. A család apja és anyja tárja fel a szívek vizsgálója előtt Isten Igéjét és kérdezze meg őszintén: "Mit mond Isten?"

30:22 Tanítsátok meg gyermekeiteket, hogy szeressék az igazságot, mert az az igazság; mert meg kell szentelődniük az igazság által és alkalmasakká kell válniuk arra, hogy megálljanak a nagy vizsgálati ítéletben, amely nemsokára eldönti, vajon képesítést szereztek-e a magasrendű munkára, a királyi család tagságára, a mennyei Király gyermeke feltételére.

30:23 Készüljetek fel a jövő küzdelmére! - Sátán vezeti seregeit. Vajon egyénenként elkészültünk-e az előttünk álló félelmetes küzdelemre? Előkészítjük-e gyermekeinket a nagy válságra? Előkészítettük-e önmagunkat és házunk népét, hogy megértsük ellenségeink helyzetét és harcmodorát? Gyermekeink kifejlesztenek-e olyan döntő szokásokat, hogy szilárdak és hajlíthatatlanok legyenek minden elvi kérdésben és kötelességben? Imádkozom, hogy mindnyájan értsük meg az idők jeleit és úgy készítsük fel magunkat és gyermekeinket, hogy a nagy küzdelem napján Isten lehessen menedékünk és védelmünk.