60:14 Az apostol a szigeten mindenfelé az özönvíz nyomait láthatta, mely egykor elöntötte a földet, mert lakói áthágták Isten törvényét. A sziklatömbök, melyek a föld felszínére vetődtek, mert vizek törtek fel a mélységből, élénken felidézték képzeletében Isten félelmes haragjának rettenetes kitörését. "A sok vizek zúgásában", midőn a mélység a mélységet szólítja (Zsolt. 42, 8.) - az apostol a Teremtő hangját hallotta. A háborgó szelektől felkorbácsolt tenger az élő Isten felgerjedt haragját szemléltette előtte. A zajgó, tajtékzó, hatalmas hullámok, melyeket láthatatlan kéz tart fogva medrükben, egy végtelen hatalom fékező, irányító erejéről beszéltek. Ezzel ellentétben, annál világosabban ismerte fel az apostol halandó emberek balgaságát és gyengeségét, akik - noha porból lett férgek - képzelt bölcsességükkel dicsekszenek; lázadnak a világegyetem Uralkodója ellen, mintha csak hozzájuk hasonló Lény lenne. A sziklák Krisztusra emlékeztették; erősségének sziklájára, melynek védelme alá bátran húzódhatott. A száműzött apostol lelkéből a sziklás Patmosról, Istene utáni mélységes, forró vágy szállt fel; bensőséges imáival fordult Hozzá.