47:8 Amikor Pál a hittestvéreket megpillantotta, "hálákat adván az Istennek, bátorságot vőn" - jelenti tovább Lukács. Kevesen tudják csak felfogni e szavak mély jelentőségét. A könnyező, részvétteljes hívők között, kik nem szégyellték béklyóit, az apostol fennhangon dicsőítette Istent. A bánatfelhő, mely előzetesen lelkére nehezedett, immár eloszlott. Keresztényi élete ugyan nem volt egyéb a bántalmazások, szenvedések és súrlódások sorozatánál, de ebben az órában bőséges jutalmat vett. Most már bátrabban és vidámabb lelkülettel folytatta útját. Nem akarta többé panaszolni a múltat, sem félni a jövőt. Bilincsek és nyomorúság várt reá, azt igen jól tudta; de azt is tudta, hogy sokkal borzalmasabb rabságból szabadított meg lelkeket, és így örült Krisztusért viselt szenvedéseinek.