46:22 A hajótörötteket Melita (Málta) lakosai szívesen fogadták. "Mert tüzet gerjesztvén" - írja Lukács - "és befogadának mindnyájunkat a rajtunk való záporért és hidegért". Pál is részt vett a munkában, hogy társai segítségére legyen. Miután "sok venyigét szedett és tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragada." A körülötte álló bennszülöttek rettenetesen megijedtek és amikor láncairól látták, hogy Pál fogoly, így szóltak egymáshoz: "Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerből megszabadult." Pál pedig lerázta és bedobta az állatot a tűzbe, anélkül, hogy árthatott volna neki. Ismerve a kígyó mérgező voltát, a nép azt várta, hogy Pál a következő pillanatban borzalmas kínok között fog összerogyni. "Mikor azonban sok ideig vártak és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmüket, istennek mondják vala őt."