33:1 31. Felhívás magasabb rendű életre
33:2 Miután Pál a korinthusi gyülekezetnek írt levelében a hívőkkel megértetni kívánta a kemény önmegtagadás, a szigorú mértékletesség és végtelen buzgalom nagy fontosságát a Krisztus szolgálatában - megfelelő párhuzamot vont tehát a keresztény hitharca és a világhírű futóversenyek között. E versenyek Korinthus közelében zajlottak le. A görögök és rómaiak között meghonosodott összes sportjátékok között, a legrégibb és egyszersmind a legtekintélyesebb volt a versenyfutás. Ezt királyok, nemesek és államférfiak jelenlétében tartották meg. Nemes és gazdag ifjak vettek részt benne és nem riadtak vissza semmiféle szükséges fáradságtól, vagy önfegyelmezéstől, hogy a díjat elnyerjék.
33:3 Ezen versenyeknél szigorú szabályokat tartottak be, amelyek alól nem volt felmentés. Aki versenyzőként benevezett a díjra, az előbb szigorú előkészületnek és kiképzésnek vetette alá magát. Szigorúan tilos volt minden ártalmas és dúskálkodó étkezés, tobzódás vagy bármely más élvezet, ami a szellemi vagy fizikai erőt gyengíthette. A pályázó csak akkor remélhette, hogy ezt a gyorsaság- és erőpróbát eredményesen megállja, ha izmai erősek és mozgékonyak. Ha teljesen uralkodik idegein, ha minden mozdulata határozott, minden lépése gyors és biztos. Ha fizikai teljesítőképességének magaslatán áll.
33:4 Amikor a versenyfutók a tömeg előtt megjelentek, neveiket kikiáltották és a versenyfutás szabályait érthetően kihirdették. Ezután valamennyi futó egyszerre kezdte meg futását; a nézők feszült figyelme ösztökélte őket a győzelem kivívására. A bírók a cél közvetlen közelében helyezkedtek el, úgyhogy elejétől fogva figyelhették a versenyzőket, hogy így a díjat a valódi győztesnek ítélhessék oda. Ha valaki valamilyen meg nem engedett módon szerzett előny révén érte el a célt, a díjat nem nyerhette el.
33:5 A versenyzők az ilyen küzdelmeknél nagy kockázatokat vállaltak. Némelyek sohasem heverték ki többé a rettenetes testi-lelki erőfeszítéseket. Egyáltalában nem volt szokatlan, hogy a versenyzők orrán-száján dőlt a vér és összeestek a versenypályán; sőt néha az is megtörtént, hogy egy-egy versenyző élettelenül terült el a földön, amikor éppen a díjat készült átvenni. Azonban az életfogytig tartó testi megbetegedést, vagy az esetleges halált sem tartották túl nagy tétnek, hogy elnyerjék a győztesnek járó megtiszteltetést és a jutalmat.
33:6 Amikor a győztes a célba ért, az átláthatatlan tömeg kitörő tetszésnyilvánítása rengette meg a levegőt és a környező hegyek visszhangja még fokozta éljenzésüket. A bíró azután a nézők szeme láttára átnyújtotta a győzőnek a győzelmi jelvényt: - egy babérkoszorút és egy pálmaágat, amelyet jobb kezében hordozhatott. Az egész ország egy szívvel-lélekkel dicsőítette; szülei is osztoztak dicsőségében; sőt még a városnak, lakóhelyének is becsületet szerzett, hogy onnan ilyen kiváló versenyző származott.
33:7 Az ilyen versenyfutás példájára, mint a hitharc jelképére, utal Pál, hogy az eredmény eléréséért folytatott szükséges előkészületeket hangsúlyozza. Az előzetes önfegyelem, mérsékelt étkezés a győzelem feltétele. "Mert mindenki, aki küzd, megtartóztatja magát mindenektől." A versenyfutók minden élvezettől tartózkodtak, ami esetleg gyengíthette fizikai erejüket. Tartós, kemény önfegyelemmel igyekeztek izmaikat edzeni és kitartóvá tenni, hogy a versenyfutás napján a legnagyobb erőt fejthessék ki. Mennyivel fontosabb tehát, hogy a keresztény, akinek örök élete forog kockán, étvágyát és szenvedélyeit a józan ész és Isten akarata alá rendelje! Nem szabad sohasem megengednie, hogy mulatozások, fényizés vagy kényelemszeretet elvonja figyelmét, hanem tartsa minden szokását és szenvedélyét a legszigorúbban féken. Isten Igéje által megvilágított és Lelke által vezetett értelmének rendelje alá magát.
33:8 Sőt, ha mindez már megtörtént, a keresztény ezután is szedje össze minden erejét, hogy a győzelmet kivívja. A korinthusi játékoknál a versenyzők az utolsó lépéseknél minden erejüket megfeszítették, nehogy gyorsaságuk csökkenjen. Így a keresztény is, minél jobban közeledik a célhoz, annál nagyobb buzgalommal és annál határozottabban törjön előre; még inkább, mint futása kezdetén.
33:9 Pál végül rámutat a romlandó babérkoszorú - a győztes versenyző jutalma - és a dicsőség romolhatatlan koronája közötti nagy-nagy különbségre, amelyet csak az nyerhet el, aki győzelmesen végzi be a hit nemes harcát. Amazok azért teszik, mondotta, "hogy romlandó koronát nyerjenek, mi azonban romolhatatlant". A görög versenyfutók, hogy a mulandó díjat elnyerjék, vállalták a fáradságot, az önmegtagadást. Mi azonban végtelenül értékesebb díjra törekszünk; az örök élet koronájára. Mennyivel gondosabb legyen hát igyekezetünk, mennyivel készségesebb legyen hát áldozatunk és önmegtagadásunk!
33:10 A zsidókhoz írt levél rendkívül világosan tárja elénk ezt az egyetlen célt, a keresztény futását az örök élet elnyeréséért: "...Félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdőtért. Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégzőjére, Jézusra." (Zsid. 12, 1. 2.) Irigység, gyűlölet, gyanúsítás, rágalmazás, kapzsiság - olyan terhek, akadályok, amelyeket a kereszténynek el kell vetnie, ha győztesen akarja megfutni pályáját az örök életért. Minden szokást vagy hajlamot, mely bűnre csábít, vagy szégyent hoz Krisztusra, le kell vetni, kerüljön bármibe. Senkin sem nyugodhat meg Isten áldása, ha megsérti az igazság örök alapelveit. Ha csak egyetlen bűnt is melengetünk, elegendő arra, hogy ik, hogy én az Úr, az ő Istenük velők vagyok és ők népem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten. Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten." (Szék. 34, 26. 29-31.)
33:11 "Ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr; és szolgám, akit választottam, hogy megtudjátok és higgyetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz. Én, én vagyok az Úr, és rajtam kívül nincsen szabadító! Én hirdettem és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen Isten köztetek, és ti vagytok az én tanúim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok." "Én az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségesévé teszlek, pogányoknak világosságává. Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöcből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket." (Ésa. 43, 10-12; 42, 6. 7.)